Nagyon jó hónapja volt az építőiparnak

2017.11.13. 09:43

Szeptemberben is jó hónapot zárt a magyar építőipar, ugyanis ekkor 23,8 százalékkal emelkedett az építőipari termelés. Az új szerződések értéke 130 százalékkal emelkedett.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a szeptemberi építőipari adatokat. Ebből az derül ki, hogy az építőipari termelés 23,8 százalékkal meghaladta szeptemberben az egy évvel korábbi, alacsony bázist.

Mindkét építményfőcsoport termelése nőtt, az épületek építéséé 22,9, az egyéb építményeké 25,4 százalékkal.

Szeptemberben az építőipar termelése 3,8 százalékkal csökkent az előző hónaphoz mérten.

Illusztráció

Forrás: AFP/Saeed Khan

A harmadik negyedévben az építőipar termelői árai 5,6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A megkötött új szerződések mértéke az előző évihez képest 130,0 százalékkal emelkedett.

Ezen belül

  • az épületek építésére kötött szerződéseké 46,6,
  • az egyéb építmények építésére vonatkozóké 211,7 százalékkal.

Az épületek közül elsősorban ipari épületekre, kisebb mértékben lakó- és szállóépületekre kötöttek új szerződéseket. Az egyéb építmények esetében bekövetkezett növekedés közlekedésfejlesztésre, illetve közműépítésekre kötött szerződéseknek az eredménye.