Parragh: Az egyensúly elérése után cél a fenntartható növekedés

2017.11.14. 11:46

Alkalmaznunk kell azt az eszközt, hogy bérnyomással rákényszerítsük a vállalkozásokat a béremelésre, mert ha már nem áll rendelkezésre olcsó munkaerő, a cégek azzal szembesülnek, hogy – nagyon leegyszerűsítve - vagy bezárnak, vagy javítanak a termelékenységen, mondta az Origónak Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint jelenleg abba a gazdasági ciklusba értünk, amikor a munka-intenzív szakaszt a tudás-intenzív kor követi.

- A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb versenyképességi jelentése szerint Magyarországon versenyképességi fordulatra van szükség. Egyetért ezzel a megállapítással?

- Igen. A munka-intenzív gazdaságot a tudás-intenzív gazdaság fogja felváltani. Többek között abban is azonos az álláspontunk a jegybankkal, hogy számos nemzetközi versenyképességi rangsorolás rengeteg szubjektív elemet tartalmaz, ezeket tehát óvatosan kell kezelni. Aki a magyar pénzügypolitikát figyelte az elmúlt években, jól láthatta a ránk nehezedő pénzügyi nyomást, ami egyébként politikai nyomás is volt és a rangsorolásokban is testet öltött. Példa erre, hogy az államadósságunk felminősítésére is csak az indokoltnál később került sor. Jól látható, hogy az értékeléskor használt szubjektív elemek magas arányával vissza is lehet élni. Ez a presszió tehát a befektetői oldalról nézve már objektíven mérhető körülménnyé válik és károkat okozhat. Ha egy országot leminősítenek, szűkítik a mozgásterét, ráadásul Magyarország a gazdaságpolitikai körülményeihez képest még mindig alulbecsült. Bennünk még mindig több van, mint amit rólunk állítanak a hitelminősítők.

- A vállalkozások versenyképességét és növekedését nézve több hátráltató tényezőt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Melyek ezek?

Egyrészt Közép-Kelet-Európában az eredeti tőkefelhalmozás elmaradt. Bármilyen furcsa, ennek most vagyunk a részesei. Jelenleg abban a stádiumban tartunk, amikor elindult a tőkefelhalmozás, és ezt erősíteni kell.

Parragh László magyar gazdasági szakember, vállalkozó. 2000 óta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, 2017 óta a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja.

Fotó: Polyák Attila - Origo

A másik, hogy az olcsó munkaerőre támaszkodó gazdaságpolitikát követően most kezdünk átállni egy termelékenység-, versenyképesség- és hatékonyság-központú gazdaságpolitikára, amikor a versenyképességet nem az olcsó, hanem a hatékony munkaerő adja. Ez a folyamat azonban nem egyszerű és hosszú évekig tart, alapja ugyanis leginkább a képzés és a társadalmi alrendszerek működésének változása (az adózástól kezdve az egészségügyön át a nyugdíjrendszerig). Átmeneti folyamatról van szó, és remélem, hogy ennek nyertesei leszünk.

- Abban egyetértés mutatkozik, hogy a képzés hiányosságai mellett a versenyképességet leginkább visszafogó körülmény a piacképes szaktudással rendelkező munkaerő hiánya. Hogyan lehet ezen javítani?

- Ez a vita régóta tart. Egyfelől valóban igaz, hogy a felsőoktatással rendelkezők tudnak a legnagyobb eséllyel elhelyezkedni, de itt a fő probléma az oktatás szerkezetében keresendő. A rendszerváltást követően, a felsőoktatás kinyílásával a pedagógusi pálya felhígult, és a hivatását valóban szerető és a szakmájához ténylegesen értő pedagógusból is hiány alakult ki. Ez abból a szempontból is fontos, hogy az iskola nem csak tanít, hanem egy értékrendet is átad, vagyis nevel.

- Ha már a minőségi oktatásnál tartunk: hogyan látja a duális szakképzés helyzetét?

- A középfokú duális képzés terén sajnos nem állunk még jól. Ennek egyik oka a gimnáziumok elszívó hatása, a másik a gyerekszám csökkenése. Közel 50 ezer diák vesz részt ebben a kamara által gondozott programban. A demográfiai változások miatt öt év alatt százezer fővel csökkent a középfokú oktatásban részt vevők száma, ebből a létszámból 84 ezer diák a szakközépiskolákból esett ki.Ahhoz, hogy a gimnáziumokat fenntarthassák, egyre lejjebb kellett engedni a színvonalat, miközben a rendszerben van egy álságos, kontraproduktív elem. A legjobb gimnáziumok ugyanis válogatnak a gyerekek között, és a bekerüléshez a szülőknek különórákra, nyelvórákra kell járatni a gyerekeket.

Parragh László

Fotó: Polyák Attila - Origo

Ha tehát valóban komolyan gondoljuk a kontraszelekció megoldását, akkor a tehetséges gyerekeket kell támogatni, hogy bekerülhessenek a gimnáziumokba, ugyanakkor akik nem feltétlenül tudnak majd később pusztán a gimnáziumi végzettséggel megélni, azoknak szakmát kell adni a kezébe. Az a tapasztalatunk, hogy akiket egyszer már sikerült bevinni a szakközépiskolába, szeretik ezt a típusú tanulást, élvezik az új életpálya lehetőségét.
A duális képzésnél két nagy felvevőpiacot látok: egyrészt a főleg német tulajdonban álló nagy nemzetközi vállalatoknál, amelyek a hazai minta alapján és saját érdekeiknek megfelelően vesznek részt a képzésben. Másrészt olyan kisvállalkozók is érdeklődnek a program iránt, akik szeretnék átadni a tudásukat a következő generációnak.

- Milyen előrelépés történt a felsőoktatási duális képzés területén?

Egyik fő akadálynak tartom, hogy az egyetemek egy része az autonómiára hivatkozva távol tartja magát a képzéstől. Ez már csak azért is visszahúzó, mert ezzel párhuzamosan a diákok részéről nagy érdeklődés mutatkozik a program iránt. A duális képzésben a diákok jövedelemre tehetnek szert, körülbelül egy minimálbért meg lehet keresni havonta. A 2015-ben indult képzésnél az első évben 800 jelentkezőből 400 tudott elhelyezkedni, tavaly már 8000 jelentkezőből négyezren kaptak munkahelyet, és jövőre ez a szám várhatóan tovább emelkedik. Annak ellenére, hogy a diákoknak az iskolai tanulás mellett a munkahelyen is helyt kell állni, és le kell mondani a szünetek egy jelentős részéről.
Ebből a szempontból egyébként a társadalom kettészakadását láthatjuk: egyrészt sok család megengedheti magának, hogy a gyerek addig járjon egyetemre, ameddig kedve tartja. A másik oldalon már az is gondot okoz, hogy a család a 16 éves gyerekét benn tarthassa az iskolában és ne kelljen elküldenie dolgozni. Gondoljunk csak bele: a felsőoktatásban egy diák átlagosan hét esztendőt tölt el, nem véletlenül, hgy a tanulmányi idő korlátozását be kellett vezetni.

- A képzések javítása mellett a termelékenység emelése és a bérfelzárkóztatás is kulcsfontosságú kérdés a versenyképesség növelésénél. Mindkettő olyan kérdés, amellyel évtizedek óta küzd a magyar gazdaság.

- A termelékenység és a bérfelzárkóztatás nagy mértékben összefügg. A gazdaságpolitika akkor követhet el nagy hibát, ha a kettőt külön kezeli. A kérdés fontosságát mutatja, hogy az MNB szakértői szerint a tavalyi GDP-emelkedésben 0,6 százalékpontot tett ki a béremelés hatása. Véleményem szerint alkalmaznunk kell azt az eszközt, hogy bérnyomással rákényszerítsük a vállalkozásokat a béremelésre. Mert ha már nem áll rendelkezésre olcsó munkaerő, a cégek azzal szembesülnek, hogy – nagyon leegyszerűsítve - vagy bezárnak, vagy javítanak a termelékenységen.

Parragh László

Fotó: Polyák Attila - Origo

Jelenleg abba a gazdasági ciklusba értünk, amikor különösen fontos és lehetséges a termelékenység növelése. Gondoljunk csak a digitális technika fejlődésére, az Ipar 4.0-ra, vagy a robotizációra.

- Több gazdaságkutató intézet az atipikus foglalkoztatás kifejezetten alacsony hazai szintjét is visszafogó erőnek értékeli. Mi az oka, hogy Magyarországon ennyire ódzkodnak ezektől a foglalkoztatási formáktól?

- Az atipikus foglalkoztatás hagyománya hiányzik a magyar munkakultúrából. A munkavállalói és a munkaadói oldalon egyaránt, emellett sok helyen hiányzik az ehhez szükséges számítástechnikai háttér is. De összességében a rugalmas munkaidőben történő foglalkoztatást ösztönözni, támogatni kell, ám a realitásokból kiindulva ez csak hosszú idő után mutathat eredményt.

- Végül a kutatás, fejlesztés és innováció területén is erős a lemaradásunk az uniós átlaghoz képest. Ön hogyan látja a felzárkózási lehetőségeinket?

- A helyzeten valóban sokat kell javítani. Ráadásul hibás, ha azt a számot nézzük, hogy a GDP hány százalékát fordítjuk K+F+I tevékenységre, mert ez az arány nem a valós képet mutatja. Másrészt ennek a három tevékenységnek csak akkor van értelme, ha összeköthetőek. A hazai K+F összegeket most jellemzően a felsőoktatási intézmények kutatásaira és alapkutatásra költjük, aminek a java része külföldön hasznosul, vagy az íróasztal fiókjában marad.Ezen már csak azért is változtatni kell, mert az egyetemeknek ugyanis a kancellárok megjelenése óta kevés az úgynevezett puha pénzük, maradtak számukra a K+F keretek.