Lakás-takarékpénztár: a legjobbak között is van különbség

bankjegy, fizetőeszköz
Budapest, 2016. szeptember 10. Tízezer és húszezer forintos bankjegyek egy pénztárcában. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.MTVA/Bizományosi: Faludi Imre *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Vágólapra másolva!
Közel két évtizede érhetőek el a magyar piacon a lakás-takarékpénztári konstrukciók, amelyek az egyik legjobb lakáscélú megtakarítási formát jelentik, mivel 10-12 százalékos hozamot biztosítanak, köszönhetően a 30 százalékos, maximum évi 72 ezer forintos állami támogatásnak. A BankRáció.hu friss elemzése szerint jelenleg négy pénzügyi szolgáltató kínál lakás-takarékpénztári konstrukciókat, és bár kötött a szabályozás és az állami támogatás is rögzített, mégis akadnak különbségek közöttük, amiket érdemes figyelembe venni.
Vágólapra másolva!

A lakás-takarékpénztári konstrukcióknál a havi 20 ezer forintos befizetésnél lehet maximalizálni az állami támogatást. Az egyik legrövidebb futamidő - 46-49 hónap esetében - a saját befizetések összege 920-980 ezer forint, ehhez jön a 276-294 ezer forintos állami támogatás, valamint a betéti kamat, így a futamidő végén 1,2-1,3 millió forint gyűlik össze,

ami éves szinten 11-12 százalékos gyarapodást jelent.

Ez pedig a mai alacsony kamatkörnyezetben igencsak attraktív hozamnak mondható, ráadásul a lakás-takarékpénztáron keresztül felhalmozott összeg kamatadó-mentesnek
számít.

illusztráció Forrás: MTI/Faludi Imre

Trencsán Erika, a BankRáció.hu szakértője elmondta, hogy mire érdemes figyelni. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukciók szabályozása elég kötött, ez megkönnyíti a választást, ám azért lehetnek különbségek az ajánlatok között. Kiemelte, hogy elsősorban a szerződés díjban lehetnek eltérések, márpedig a lakástakarékok történetében

volt példa több 10 ezer forintos, akár 60-80 ezer forintos díjra is, ami az éves állami támogatást akár teljes egészébenelviheti.

Utalt arra is, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukció elindítása előtt gondolni kell arra, hogy várhatóan mikor lesz szükség a megtakarításra és ennek függvényében érdemes meghatározni a
futamidőt, ugyanakkor ez nincs kőbe vésve, van lehetőség ugyanis menet közben a futamidő módosítására.

A lakás-takarékpénztári konstrukciók a már említett, akár két számjegyű hozam mellett azért
is kedvezőek, mert kiszámíthatóak a kiadások, a havi megtakarítás összege fix, többféleképpen felhasználható a megtakarítás, például korszerűsítésre, lakásbővítésre, hitelkiváltásra is, de lényeges szempont, hogy a megtakarítási időszak után a lakás- takarékpénztáraktól fix kamatozású lakáshitelt is lehet igényelni.

illusztráció Forrás: Shutterstock

A lakáshitel-kiváltásról és azok előtörlesztéséről azt is elmondta, hogy november közepén jelentek meg a legújabb lakástámogatási megoldás részletei,

amely szerint minden harmadik és további újszülött gyermek után a kormány 1-1 millió forintot átvállal a család lakáshitel-tartozásából.

Trencsán Erika szerint a gyakorlatban ez például azt jelentheti, hogy egy 50 ezer forintos lakáshitel-
törlesztés esetében 1,5-2 évvel hamarabb megszabadulhatnak az adósságuktól. Még hamarabb visszafizethető a hitel, ha lakástakarék-pénztári konstrukciók is futnak a hitel mellett, és ezt a megtakarítást a tartozás csökkentésére fordítják.