Ez a fontos adócsökkentések és egy óriási Wizz Air-üzlet hete volt

2017.11.19. 14:08

Bár hivatalosan a hálaadást követő pénteket nevezik Black Fridaynek az Egyesült Államokban, Magyarországon több online áruház is előrehozta akcióit. A Parlament több jogszabályt is elfogadott, amelynek köszönhetően jövőre mind a családoknak, mind a vállalkozásoknak könnyebb lesz. Emellett a nemzetközi gazdaságban is történtek érdekes dolgok: az Airbus minden idők legnagyobb rendelését kapta, de bemutatjuk Nagy-Britannia legjobban kereső emberét is.

Csökkennek a családok és a vállalkozások terhei

A héten a parlament több fontos jogszabályt is elfogadott. Véglegessé vált, hogy a szociális hozzájárulási adó (szocho), az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) és az egészségügyi hozzájárulás (eho) is 19,5 százalékra csökken. Emiatt nagyságrendileg 200 milliárd dollár marad a vállalatoknál. Nem csak a vállalatok örülhetnek, 2018-tól 5 százalékra csökken az internet és a halhús áfája is.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (balra) benyújtja a 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot Kövér László házelnöknek az OrszágházbanForrás: MTI/Kovács Tamás

Emellett eldőlt az is, hogy az elmúlt évhez hasonlóan idén is minden nyugdíjas kap 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt. A Magyar Államkincstár arról tájékoztatott, hogy a novemberi nyugdíjak utalásával egy időben kiküldte az egyszeri nyugdíj-kiegészítést, a nyugdíjprémiumot, illetve az egyszeri juttatás összegét is.

Rekorder Airbus- és Wizz Air-üzlet

Minden idők legnagyobb megrendelését kapta az Airbus, amely összesen 49,5 milliárd dollárért fog értékesíteni 430 repülőgépet fapados légitársaságoknak. Az üzletben érintett a Wizz Air is, amely összesen 146 darab gépet rendelt a vállalattól.

Óriási üzletet kötött a Wizz AirForrás: Wizz Air/Katona Renata

A gépek szállítása 2022-ben kezdődik meg, de a legnagyobb részük 2025 és 2026 között érkezik meg. Az üzlet listaáron számolt értéke 17,2 milliárd dollár, ami nagyjából 4500 milliárd forintnak felel meg. A megállapodással a magyar cég lett az Airbus A321neo legnagyobb megrendelője.

Jó hírek a magyar gazdaságról

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a harmadik negyedévre vonatkozó GDP-adatokat. Ebből kiderül, hogy a magyar gazdasági bővülése gyorsul, mértéke a harmadik negyedévben 3,6 százalékos volt. Szintén a KSH közölte, hogy jó hónapja volt az építőiparnak szeptemberben, ekkor 23,8 százalékos volt a szektor bővülése tavaly szeptemberhez képest.

Illusztrációdreamstime

A magyar gazdaság teljesítményét már külföldön is elismerik, a héten a Moody's jelentése szerint csökkent a magyar gazdaság külső sérülékenysége. Ez azt követően történt, hogy múlt héten a Fitch hitelminősítő pozitívra javította a magyar államadósság besorolásának kilátását.

Így lett angoltanárból a Black Friday gyilkosa

Jack Ma az egyik leggazdagabb kínai ember, aki hatalmas vagyonát az Alibabának köszönheti. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy Ma nem sokra viszi, hiszen a Harvard mellett még a KFC állásinterjúiról is elbocsátották.

Jack MaForrás: AFP/Str

Az angoltanárként dolgozó Jack Ma végül fordítócégének köszönhetően jutott el az Egyesült Államokba, ahol a keresőt használva nem talált kínai dolgokat, és úgy döntött elindítja saját oldalát. A többi már történelem, az Alibaba azóta is szárnyal, és a Szinglik Napja csúfosan megveri a Black Fridayt is.

Érdekességek a magyar ingatlanpiacról

A Balla Ingatlan utánajárt annak, hogy a magyar dráguló ingatlanpiaci környezetben mit lehet venni 20 millió forintból. Az újépítésű lakások 8,2 százalékkal drágultak tavalyhoz képest, ez meglátszik azon, hogy mekkora lakást lehet ma ennyiért kapni.

IllusztrációForrás: Shutterstock

Az Otthon Centrum még ennél is lejjebb rakta a lécet, és a 10 millió alatti lakások piacát vizsgálta. Felmérésükből az derül ki, hogy már ennyiért is lehet medencés házat venni, azok ellenére, hogy az eladásra kínált lakóingatlanok mindössze 20 százaléka (3450 darab) esik ebbe a kategóriába.

Egyre népszerűbbek a Sugar Daddy oldalak

Több tanulmány is napvilágot látott már arról, hogy a következő nagy gazdasági buborék a diákhitelekből alakulhat ki. Az Egyesült Államokban a diákhitelek nagyságát 1300-1400 milliárd dollárra teszik, így egyre többen keresnek alternatív bevételforrást.

Egyre népszerűbbek a Sugar Daddy oldalakForrás: Thinkstock

Az eladósodástól való félelem miatt soha nem látott népszerűségnek örvendenek a Sugar Daddy oldalak, ahol tehetősebb férfiak támogatnak fiatal lányokat nem pusztán érzelmi alapon. A legnagyobb ilyen tematikájú társkereső oldalnak már 10 millió felhasználója van világszerte.

Eléggé megdrágulnak a kötelezők jövőre

Átlagosan 17 százalékkal magasabb díjról értesítették a biztosítók az ügyfeleiket. A váltásra december 1-ig van idő, eddig lehet nyilatkozni ugyanis arról, hogy az ügyfelek fenntartják-e a jelenlegi szerződésüket.

IllusztrációForrás: MTI/Vajda János

A Netrisk szerint továbbra is a K&H, az Allianz és az Union a legnépszerűbb biztosító. Érdekesség, hogy az új szerződések éves díjait az ügyfelek közel 90 százaléka egy összegben kívánja kifizetni.

A legjobban fizetett főnök

Nagy-Britannia legjobban fizetett főnöke lett Denise Coates, aki szerény 217 millió fontot utalt el magának. A bet365 igazgatója 1300-szor keres többet, mint a brit miniszterelnök, pedig a vállalat 17 éve egy kis Stoke-i parkolóból indult.

Denise CoatesForrás: Getty Images/Wpa Pool

A vezért többen támadják magas fizetése miatt, mert a szakszervezetek szerint nem helyes, hogy egyetlen ember 22-szer többet keres, mint amennyit a teljes iparág fordít a szerencsejáték-függőség kezelésére.