A Polaroid több millió dollárt követel a Fujifilmtől

2017.11.20. 12:30

Több mint egy évtizede nem gyárt a Polaroid azonnal előhívható fotókat készítő kamerákat és filmeket, ám engedélyezte más elektronikai eszközöknek – például tévéknek, tableteknek sőt, még drónoknak is –, hogy használják az instant kamerával összemosott márka nevét. Az instant fotók egyik ismérve a fehér keret, amit a Fujifilm is használ a saját fényképezőgépeinél.

Novemberben a Fujifilm hivatalos panaszt nyújtott be a New Yorki-i bíróságon, mert a Polaroid többször is levélben szólította fel a céget, hogy több millió dollárt fizessen, mert a Polaroid márkához hasonló fehér keretet használ azonnali fényképeinél.

IllusztrációForrás: AFP/Valerie Macon

A Fujifilmnek küldött levélben a Polaroid azt állítja, hogy a fehér négyzet alakú keret védjegy oltalom alatt áll, és a Fujifilm által használt, Instax nevű keret szinte teljesen megegyezik a Polaroidéval. A Fujifilm válasza szerint a Polaroid csak így akar bevételt szerezni egy olyan üzletágban, amelyből már kiszállt, azonban mások sikereket értek el ezen a területen.

A két cég között már január óta folyik a levelezés, amely csak most került a bíróságra. A Fujifilm abban bízik, hogy a bíróság a javukra dönt abban, hogy nem sértettek védjegyet.