Kínában már tesztelik az első dróntaxikat

Ehang E-184
Vágólapra másolva!
Még zajlik az egyszemélyes változat tesztelése, de a kínai fejlesztő már a tömeggyártását tervezi és a kétszemélyes változatát készíti annak a drónnak, amelyet az első kereskedelmi repülő taxinak szánnak. A startup mer nagyot álmodni, és jövőre már az első szerződéseket is szeretnék tető alá hozni az új nemzetközi taxiláncra. Repülő járművekkel.
Vágólapra másolva!

Dubaiban repülhetnek először a levegőben azok a dróntaxik, amelyeket a kínai EHang nevű vállalkozás fejleszt. Már a céldátum is megvan, így, ha sikerül tartani az ütemtervet, 2018-ban akár már a levegőben is taxizhatnak a Dubajban élők és az oda látogató turisták.

Környezetbarát röpködés

A repülő dróntaxi jelenleg az E-184-es jelzéssel fut, és a kínai fejlesztő is ekként hivatkozik rá. Ez a típusjelzés egy könnyűszerkezetes légijárművet takar, amelynek négy propellerjét akkumulátor hajtja. Az utazósebessége impozáns:

a fejlesztő azt ígéri, a jármű akár óránként 100 kilométeres sebességgel is repítheti utasát a célhoz.

Az Ehang E-184 fejlesztésének egyik látványképe Forrás: Ehang

Amely előre meghatározott út végén lehet. Az E-184-es utasa ugyanis előzetesen definiált útvonalakból választhat, ahová a dróntaxi elszállítja majd. A fejlesztő szerint a jármű 25 percig képes folyamatosan a levegőben maradni.

Mindenki a levegőbe

A fejlesztő jelenleg főhadiszállásán, a Kína déli részén található Kanton ipari parkjában végzi a teszteléseket a repülő taxin, miközben már a kétszemélyes változaton is dolgoznak. A térség korábban az alacsony hozzáadott értéket képviselő összeszerelési munkák egyik központja volt a kínai gazdaságban,

az utóbbi években viszont a csúcstechnológiák alkalmazásának egyik húzóvárosává fejlődött.

Jövőre Dubajban forgalomba állhatnak a cég egyszemélyes repülő dróntaxijai Forrás: Wikimedia Commons/Ben Smith

A startup mindenesetre nem szenved hiányt ambíciókban.

Terveik szerint 2018-ban kereskedelmi célú forgalomba állhatnak a járművek Dubajban.

Emellett a cég úgy véli, hogy akkora igény lesz szerte a világon fejlesztésükre, hogy még a gyártási folyamatot is automatizálják erre az évre.

A vállalkozás Dubaj után Szaúd-Arábiával, Szingapúrral és számos európai várossal szerződne a repülő taxikra,

és legalább a papírok aláírásáig szeretnének eljutni jövőre.

A cég jövőre már szerződéseket szeretne kötni egyes városokkal, aféle globális dróntaxi-hálózat megalapozására Forrás: Ehang

Ugyanakkor nem az EHang az egyetlen olyan cég, amely állítása szerint közel jár ahhoz, hogy fejlesztésüket a mindennapokban is használatba vegyék. A Notthinghamben működő brit NeoXCraft olyan eszközt fejleszt, amely a vízen és az úton is képes a működésre, nem „csak" a levegőben. Ez a cég 300 kilométer fölötti óránkénti sebességet ígér a másfél millió fontos (közel félmilliárd forint) árért. Jelzésük szerint, nekik legfeljebb három évre van még szükségük a fejlesztés befejezéséig.