Dollármilliárdokat keresnek a cégek a komfortszerető utasokon

Ryanair, repülőgép, pilóta
A pilot waves as a Ryanair plane arrives at Schiphol Airport in Amsterdam, The Netherlands, on October 27, 2015. Irish low-cost airline Ryanair starts a connection between Amsterdam and Dublin. Schiphol is the 194th airport in the network of Ryanair. AFP PHOTO / ANP / REMKO DE WAAL == NETHERLANDS OUT == / AFP PHOTO / ANP / REMKO DE WAAL
Vágólapra másolva!
Történelmi mélypontra zuhantak a repülős utazások viteldíjai az elmúlt években, ám a légitársaságok így is hatalmas pénzeket kasszíroznak be egyéb szolgáltatásaikkal – hívja fel a figyelmet a CNBC. Az IdeaWorks és a CarTrawler iparági jelentése azt is megmutatja, ezen belül min keresnek a legtöbbet a légitársaságok.
Vágólapra másolva!

A világ közel 200 nagy légitársaságára vonatkozó adatok alapján, reprezentatív iparági számításokkal rukkolt elő a két elemzőtársaság arra vonatkozóan, mennyi pénzt hagytak illetve hagynak ez év végéig az utazók kiegészítő szolgáltatásokra a repülős cégeknél. Az eredmény legalább meghökkentő: a repülőgépre ülők világszerte többet költenek a tényleges viteldíjon felüli szolgáltatásokra, mint amennyibe a társaságoknak a gépek üzemanyaga kerül.

Nagyot kaszáltak idén a légitársaságok a komfortot kedvelő utasokon Forrás: AFP/Remko De Waal

Sokan szeretik a komfortot

Nagyobb üléstávolság a lábak kényelméért, elsőbbségi beszállás, extra takaró, ha fázna az utas, egyénileg választott ülőhelyek azért, hogy az együtt utazók a gépen is egymás mellett ülhessenek, és persze a fedélzeti étkezés – ezek mind olyan kiegészítő szolgáltatások, melyeken a légitársaságok rengeteget keresnek. Az így keletkező bevétel idén rekordot döntött. Az utasok idén összesen

57 milliárd dollárt költöttek világszerte ilyen szolgáltatásokra.


Ez új iparági csúcsot jelent. Az érték több mint 10 százalékos növekedést takar az előző év hasonló eredményéhez képest.

2010-hez képest viszont már 264 százalékos növekményről van szó.

Ez volt az első év, amikor az utazók ezen költségeit először mérték fel globális viszonylatban. Akkor még csak 22,6 milliárd dollárt költöttek az utazás alatti kényelemre vágyók a kiegészítő szolgáltatásokra.

Hét év alatt közel háromszorosára nőtt a kapcsolat szolgáltatások értékesítésének bevétele Forrás: AFP/Rhona Wise

Ez még mindig nem minden

A fedélzeti illetve az utazáshoz közvetlenül köthető szolgáltatásokon túl is költöttek az utasok a repüléshez kapcsolódóan. A jelentés ennek

a teljes kosárértékét 82 milliárd dollárt meghaladó összegre teszi.

Az említett szolgáltatásokon túli különbség a közvetetten kapcsolt értékesítésből folyt be.

Ennek tipikus példája azoknak a banki szolgáltatásoknak, hitelkártyáknak az eladása, melyeknek használatával a tulajdonos ajándék pontokat vagy mérföldeket gyűjthet utazásához. De

ide sorolták a reptéri transzferek értékesítéséből vagy a repülőjegy vásárlásához kapcsolódó szállásfoglalásokból származó bevételeket is.

Idén különösen népszerű volt az, hogy egyes légitársaságok törzsutasaik számára, lényegesen olcsóbban kínálták legnépszerűbb repült útvonalaikat, akik éltek is a lehetőséggel.

Egyre több kiegészítő szolgáltatással jelentkeznek a légitársaságok a bevétel növelése érdekében Forrás: MTI/Kovács Tamás

A jelentés összeállítói arra számítanak, hogy a következő években további növekedés várható a fedélzeti és a közvetett repülési szolgáltatások értékesítésében. A légitársaságok pedig

várhatóan új szolgáltatásokkal jelentkeznek majd ennek érdekében a meglévők mellé.

Ahogy várható az is, hogy a társaságok egy része mind kevesebb fedélzeti szolgáltatást nyújt majd a jegy árán belül, és egyre több mindent csak plusz költség ellenében hajlandók biztosítani.

Ez azonban - úgy tűnik -, megéri a komfortra vágyóknak. Például a jelentés kimutatta, hogy azok az utasok, akik hajlandók kifizetni a feladott poggyászaik költségeit, egyébként is többet költenek fedélzeti szolgáltatásokra, mint az ingyenesen a kabinba vihető kézitáskával utazó társaik.