Bővíti londoni járatainak számát a Wizz Air

dolgozó nő Ferihegyi repülőtér Foglalkozás KÖZLEKEDÉSI LÉTESÍTMÉNY nőnap pózol repülőtér stewardess SZEMÉLY sztyuardesz
Budapest, 2017. március 7. Csertő Irén első tiszt (b) és Veréb Éva vezető légiutas-kísérő a Wizz Air Airbus A321 típusú repülőgépe előtt a Liszt Ferenc-repülőtéren 2017. február 23-án. 1911-ben ünnepelték meg először a nemzetközi nőnapot, amelynek időpontja 1913 óta március 8. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az ENSZ-közgyűlés. MTI Fotó: Kallos Bea
Vágólapra másolva!
A magyar hátterű Wizz Air szerezte meg az október elején csődbe ment Monarch Airlines London-Luton repülőtéren lévő résidőit, a társaság így 18 százalékkal tudja bővíteni a londoni kínálatát.
Vágólapra másolva!

A társaság honlapján szerdán közölte, hogy 2018-ban hétre emelik a lutoni bázison lévő repülőgépek számát, és hetente 10 ezer új székkel, valamint 28 járattal bővítik majd a kínálatot.

A pontos célállomások listáját később hozzák nyilvánosságra.

Ez a fejlesztés 18 százalékos kapacitásbővítést jelent.

Illusztráció Forrás: MTI/Kallos Bea

A Monarch Airlines október elején ment csődbe, a társaságot azóta a KPMG kirendelt munkatársai irányítják. A repülőtéri üzemhez elengedhetetlen résidőkről a brit fellebbviteli bíróság a múlt héten döntött, mivel ezek eladhatósága vitás volt.

Végül a bírák úgy döntöttek, eladhatja őket a csődbe ment légitársaság. A London-Gatwick repülőtéri résidőket a British Airways anyavállalata, az International Airlines Group szerezte meg.

Légiipari szakértők szerint a Monarch résidőinek értéke 60 millió font.

A résidő olyan jogot jelent, aminek alapján a légitársaság repülőgépei adott időpontban le- és felszállhatnak az adott repülőtéren, és a két manőver között használhatják a repülőtér infrastruktúráját.

A Wizz Air októberben jelentette be, hogy brit üzemelési engedélyt kért, és jövő tavasztól már járatokat üzemeltetne a szigetországi engedélyek birtokában.