Nincs meglepetés, döntött az OPEC

OPEC, olaj, Bécs
Bécs, 2017. november 30. Halid al-Falih szaúd-arábiai energiaügyi és ipari miniszter nyilatkozik a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) 173. miniszteri értekezlete előtt Bécsben 2017. november 30-án. (MTI/EPA/Lisi Niesner)
Vágólapra másolva!
Ma gyűlést tart a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete Bécsben. A gyűlés célja az volt, hogy megállapodjanak a közeljövő olajkitermeléséről a szervezet tagjai. Nem történt meglepetés, a kitermelési kvótát meghosszabbították 2018 végéig.
Vágólapra másolva!

Egy százalék körüli pluszba került a kőolaj ára arra a bejelentésre, hogy az OPEC tagjai megállapodtak

önként vállalt termeléscsökkentésük jövő év végéig történő kiterjesztéséről.

Röviddel 14 óra 30 perc után az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 69 cent emelkedéssel 63,22 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára 53 centtel (0,92 százalékkal) 57,83 pontra emelkedett.

Emelkedett az árfolyam Forrás: Investing.com

Az OPEC bécsi ülése ezzel még nem fejeződött be. A résztvevők miután általánosságban jóváhagyták a termeléscsökkentés idejének a meghosszabbítását a jövő év márciusról jövő év végéig, most azon tanakodnak,

hogy kijelöljenek-e egy köztes időpontot, amikor ismét összeülnek és felülvizsgálhatják ezt a megállapodást.

Halid al-Falih szaúd-arábiai energiaügyi és ipari miniszter nyilatkozik a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) 173. miniszteri értekezlete előtt Bécsben 2017. november 30-án Forrás: MTI/EPA/Lisi Niesner

Amint erről is döntöttek, az OPEC minisztereihez csatlakoznak a szervezeten kívüli olajexportálók, hogy most már közösen határozzanak a termeléscsökkentés meghosszabbításáról.

Erre a tervek szerint valamikor 19 óra körül kerül sor.

Az idén januártól Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC 14 tagja, és az egyezményhez csatlakozott tíz kartellen kívüli olajtermelő ország kitermelésének napi 1,8 millió hordós csökkentésében állapodott meg azért, hogy az olaj ára emelkedjen.

A termelést napi 32,5 millió hordóban korlátozó egyezmény hatálya jövő márciusig tart.

Az OPEC és a szervezeten kívüliek csütörtökön várhatóan ezt az időpontot fogják közös megállapodással a jövő év végéig kitolni.