Tulajdonosváltás a domaszéki naperőműben

2017.12.05. 10:33

Az ALTEO Group lezárta azt az ügyletet, amelynek révén a Domaszék 2MW Kft. megvásárlásával annak közel 2 megawattos domaszéki, már működő naperőművének tulajdonosa lett – tájékoztatta az Origot a vállalat. Az ügylet zárásával bekerült az első működő fotovoltaikus egység a cégcsoport erőművi portfóliójába.

A korábban az EOGEN Csoport tulajdonában álló négy, egyenként 495 kilowattos szilícium kristályos naperőmű-egység a Szeged melletti Domaszék külterületén épült meg még 2017 nyarán. A most zárult tranzakcióval a vállalat megújuló erőművi portfóliójában az alternatív gázos egységek, valamint a víz- és szélerőművek mellett, megjelent a naperőművi energiatermelés is.

Működő naperőművet vettek

A társaságnál elmondták, fontos mérföldkőnek tekintik az erőművek megvásárlását, hiszen ez az első, már működő napelem-park a társaság portfóliójában. A beruházásra a tavalyi tőzsdei tőkeemelés révén megjelenő források adtak lehetőséget.

Működő naperőművet vásárolt az energetikai vállalatcsoport (illusztráció)Forrás: Pixabay

A cég vezérigazgatója, ifj. Chikán Attila, azt is hozzátette: a napokban elindított monori fotovoltaikus erőművek megvásárlását célzó ügylet további 4 megawattal fogja emelni majd az energetikai vállalat naperőműves kapacitásait. Így várhatóan 2018 második félévében már legalább 6 megawattnyi naperőmű fog a cégcsoport megújuló erőműveket tömörítő portfóliójában működni.

Hosszú távon termelnek

A naperőművek előnye, hogy a rendszer kialakítása egyszeri beruházást igényel, majd megbízható módon minimum negyed évszázadon át biztosítja a klímabarát energiatermelést. Eközben karbantartási igénye minimális, működtetése pedig távfelügyelettel is megoldható.

A megtermelt villamos energiát a Kötelező Átvételi Rendszer keretein belül értékesít majd a cég MAVIR részére (illusztráció)Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Szeged és környéke a napsütéses órák számát tekintve az egyik legjobb területnek számít hazánkban.

A teljes, 2 megawatt kapacitású naperőmű éves szinten mintegy 2400-2600 megawattóra áramot termel majd, amelyet a megfelelő engedélyek birtokában a Kötelező Átvételi Rendszer keretein belül értékesít majd a cég MAVIR részére.