Egyre közelebb az új lakások piaca a határidőhöz

áfa ÉPÜLET fiatal pár ingatlanközvetítő ingatlanos lakás lakás belső SZEMÉLY
Egy győri ingatlanközvetítő iroda munkatársa, szakértője épp egy új építésű lakást mutat egy fiatal párnak.
Vágólapra másolva!
Alig több mint két év kellett hozzá és máris korlátokba ütközött az új lakások piaca. Ugyan a lakásépítési kedv fokozódik és egyre több társasház-építés van folyamatban, de a lakásépítési áfára vonatkozó kedvezmények a jelenlegi szabályozás alapján 2019 végén lejárnak és az előzetes nyilatkozatok alapján nem hosszabbítják meg. Ezért érdemes a mostani kínálatból válogatni, mert ha nem jön újabb pár év kedvezmény, akkor jelentős drágulás jöhet.
Vágólapra másolva!

Az ingatlan.com friss elemzéséből kiderül, hogy akár 21 százalékos drágulásra is lehet számítani. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője elmondta, hogy már most látszik, hogy a társasház-fejlesztők tartanak a határidőtől. Bizonytalan ugyanis, hogy meghosszabbítja-e a kormány a kedvezményt. Éppen ezért még nincs is olyan beruházás, amelyben 2020 utáni átadással hirdetnének lakásokat.

illusztráció Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Egy átlagos lakás esetében jelentős drágulást hozhat, ha a kedvezményes áfakulcs visszatér az eredeti, 27 százalékos szintre.

Egy nettó áron 35 millió forintos új lakás esetében az áfa jelenleg 1,75 millió forint, így a bruttó vételár 36,75 millió forintra jön ki. Minden egyéb paramétert változatlanul hagyva, tehát nem számolva a 2019 végéig bekövetkező drágulást a nettó 35 milliós lakás 27 százalékos áfa esetén 44,45 millió forintba kerülne, az áfatartalom ebből 9,45 millió forintot tesz ki.

Ha ez a forgatókönyv valósul meg, akkor kizárólag az áfa emelkedése miatt 21 százalékkal drágulnának a lakások.

illusztráció Fotó: Szabó Gábor - Origo

Balogh László szerint érdemes alaposan áttekinteni az új lakások kínálatát, mert a fejlesztők egyre több új építésű ingatlant kínálnak azonnali beköltözéssel, és jövőre is több ezer új lakást adnak át. Azokat a lakásokat pedig, amelyeket 2019 első félévéig terveznek átadni, vélhetően nem érinti az áfakulcs változása, még egy esetleges csúszás esetén sem.

Az új lakások vásárlóinak mindenképpen érdemes az adásvételi szerződésben előre tisztázniuk az eladóval, hogy kit milyen felelősség és fizetési kötelezettség terhel, ha az esetleges csúszások miatt csak 2020 után készül el a lakás és a vásárlásról szóló végleges számla.

Illusztráció 123RF

Egyelőre az áfaemelkedés tűnik valószínűbb forgatókönyvnek, ezért aki el akarja kerülni a drágulást, annak érdemes minél előbb döntenie.

A kínálat bővül, egyre több beköltözhető új lakás kerül a piacra. A lakopark.ingatlan.com adatai szerint december elején a társasházfejlesztések szempontjából népszerű kerületek közül a XI.-ben és a XIII.-ban az új lakások négyzetméterára átlagosan 678 ezer, illetve 688 ezer forint volt, a fővárosban pedig átlagosan 668 ezer forintot kell fizetni egy négyzetméternyi új lakásért.

Forrás: ingatlan.com

A nagyvárosok közül Győrben 338, Kecskeméten 411, Debrecenben pedig 396 ezer forintnál jártak a négyzetméterárak. A legolcsóbban Egerben lehet új lakáshoz jutni, itt átlagosan 304 ezer forintba kerül egy négyzetméter.