Ökoszisztéma pásztorok esete a startup darwinizmussal

startup
V4 Startup and Innovation Tour
startup V4 Startup and Innovation Tour
Vágólapra másolva!
Ha valaki megpróbálja elképzelni, hogy mi lehetett a levegőben a nyolcvanas évek New York-jában, vagy mondjuk napjaink Sanghajában, hogy mennyire sűrűn körülvette az embereket a lehetőség ígérete, a gondtalan világmegváltás hangulata, akkor elmegy a Visegrádi Négyek startup rendezvényre és ezt megkapja. Aztán sokkot kap. Aztán ledöbben. Aztán euforikus állapotba kerül és úgy érzi, hogy lélekbalzsammal kenték be a szívét, a világ jó és tele van lehetőséggel. Utána előtör belőle a tenni akarás és a mindenáron-céget-alapítani-álmot-megvalósítani bizsergető érzése. Nagyjából ilyen volt múlt héten a V4SIT utazó startup rendezvénysorozat utolsó állomása a Várkert Bazárban. Ott jártunk és láttunk álmokat testet ölteni.
Vágólapra másolva!

Persze már akkor is szédülni kezd az ember, ha csak megnézni a Visegrádi Négyek startup és innovációs őrületének céges partnereit: Google, Viber, GE, Mol, Hyperloop... micsoda? Ez az a Hyperloop? Az Elon Musk-féle elképesztően futurisztikus közlekedési rendszer fejlesztője? Igen, az. Nagyot gurítottak tehát a V4-ek, amikor összedugták a fejüket, hogy ha lehet még jobban felrázzák a térség startup ökoszisztémáját. A két napos programsorozat Pozsony, Prága és Varsó után érkezett meg utolsó állomására: a Duna partjára. A hatalmas nevek és a még nagyobb csinnadratta mellett egy kezdő vállalkozás (és egy egyszerű halandó átlagember) számára egészen elképesztő összeg is jelezte, hogy itt valami nagyon történik. Hogy mást ne mondjunk: a 8 hónapja indult Hiventures volt az egyik főszervező, amely 57 milliárdnyi EU, MFB és saját forrást szán arra, hogy befektessen a jövő ötleteibe. Az ennyi idő alatt kifizetett több mint 3 milliárd forinttal rögtön Közép-Kelet-Európa legnagyobb tőkebefektetőjévé nőtt.

A legjobbakat díjazták Fotó: Polyak Attila - Origo

Na, de bármennyire is szédítő és kábító ekkora számokon lovagolni, a hangsúly akkor sem a pénzen, hanem a jó ötleteken van. Ennek szellemében díjazták is a Startup and Innovation Award of Hungary látókörébe került startupokat.

A legígéretesebb startupnak a Smartsurance Technologies Kft-t találták.

Ha valakit már a hideg kiráz a "smart" szó hallatán, az nyugodtan vehet egy nagy levegőt: a Szota Szabolcs alapító által felvázolt ötlet nem a csillagokat ígéri le az égről, csupán egyszerű, de nagyszerű az, ahogyan a biztosítási piacon érzékelhető igényekre reagál.

Ezt az alapötletet díszítettük fel további innovatív ötletekkel" - magyarázza Szabolcs. Ilyen ötlet például az, hogy egy autóra helyezett szenzor segítségével követni lehet a járműt, így valós adatok állnak rendelkezésre. De említhetjük azt is, hogy már a konstrukciót magát is úgy alakították ki, hogy ne legyen szükség harmadik félre a biztosítás megkötéséhez.

- mondja Szabolcs. "Ez azt jelenti, hogy ugye a biztosítás alapvetően arról szól, hogy csomó ember összedobja a pénzét a biztosítónak aztán, ha kár történik, akkor ebből fizet a biztosító. Viszont mi arra gondoltunk, hogy lehetőséget adunk arra, hogy a családtagjainkat, barátainkat hívjuk meg egy csoportba. Olyanokat, akikről mi magunk is tudjuk, hogy jól vezetnek. Ha pedig jól működik ez a kis közösség, akkor pénzt takarít meg, aminek egy részét visszakapják". Még az ötlet játékos oldalára is jutott figyelem: Szabolcsék biztosítási rendszerében versenyezhetnek is egymással a barátok. Pontokat lehet gyűjteni azzal, hogy ki vezet jobban és szabályosabban. A cégalapító azt mondta, hogy most a befektető bevonásánál járnak, pontosabban "így, hogy a prototípus már megvan, biztosítót alapítani viszont nem tudunk, ezért most keresünk egy biztosítót, akivel megállapodhatunk. A tárgyalások már zajlanak."

Szekeres Péter Fotó: Polyak Attila - Origo

Hogy mit jelent a hangzatos "Founder of the year" díj, azt már maga a díjazott magyarázta el nekünk: "

- mondja Szekeres Péter, az online médiaelemzéssel foglalkozó Neticle egyik vezetője. A Neticle alapjait hat éve fektette le egy buliban az akkor még egyetemi diákszervezetesként ténykedő három alapító.

Az ötletből egy ma már 26 főt foglalkoztató vállalkozás nőtt ki.

Péter külön kiemelte, hogy még mindig milyen sok mindent nem vettek ki ebből a bulin született ötletből: "minden állomás izgalmas volt. Először még csak eljutottunk oda, hogy megtanultunk járni. Aztán megszereztük az első ügyfeleket, megvolt az első termékfrissítés, bejött az első nagyobb külföldi ügyfél. Ez borzasztó szórakoztató folyamat. Egy termék, ami sosincs kész, így nem is tudsz azon gondolkodni, hogy kiszállj." Azt ő is hozzátette, elképzelhető, hogy mondjuk 10 év múlva már valamelyikük nem akar ezzel foglalkozni, mert egy olyan szakaszban járó cég más menedzseri tulajdonságokat igényel. "De most Magyarországon piacvezetőnek lenni és látni azt, hogy emberek és cégek fizetnek valamiért, amit megálmodtál... hát az fantasztikus és hihetetlen! Messze van az még, hogy nyugodtan, lazán hátradőljünk!"

Szendrényi Péter Fotó: Polyak Attila - Origo

"A Best Scale Up a legjobb skálázható startupot jelenti, ami startup körökben a legnagyobb potenciállal rendelkező céget takarja. Olyat, amelyik leggyorsabban képes üzleti érték megteremtésére, vagy amelyik leggyorsabban ki tud jutni a nemzetközi piacokra" - ezt már az Ordit Hungary nevében Szendrényi Péter magyarázza. Az ő ötlete egy egyedi szoftverre épül, amellyel az ételrendelés piacán képesek időt, költséget és adminisztratív munkát megspórolni. "2014-ben jött az ötlet, amikor a Morgan Stanley-nél dolgoztam. Bevett szokás volt - ahogyan máshol is -, hogy a túlóráért ételjuttatási keretet biztosítottak. Azt használni viszont elég macerás volt: áfás számlát kellett kérni, aztán a számlát beszkennelni, beütögetni az adatokat, majd várni a jóváhagyásra és csak utána utalták vissza a pénzt. Bár szeretik az emberek az ilyen juttatásokat, de a nehézkes elszámolás miatt sokaknak nyűg is lehet" - mondja Péter. Egyszerűen fogalmazva:

az ételrendelés macerájától mentik meg a korgó gyomrú embereket.

Igény pedig tényleg van: "az év elején indultunk el élesben, már van 10 nagyvállalati ügyfelünk, köztük olyanok, mint a Deloitte, EY, Fundamenta. Az tehát már biztos, hogy valós piaci igényre reagáltunk, most inkább arra kell felkészülnünk, hogy ki tudjuk szolgálni a várhatóan megnövekvő igényt. De úgy, hogy közben minden nagyon gyorsan történik, hiszen

Max Rattner Fotó: Polyak Attila - Origo

Végül a V4SIT-en megválasztották a visegrádi országok legjobb startupját is, amely egy cseh vállalkozás lett. Az Angee egy biztonsági okosotthon megoldás. Egy kifejezetten pofás kis eszköz, amely egy otthonunkat intelligensen figyelő rendszer része. Tényleg pofás: tervezője korábban a Porsche-nál dolgozott. Bár fontos, de mégsem a külcsín a lényeg. Az arc, hang és mozgásfelismerés segítségével lesz intelligens ez a rendszer: nem vesz fel mindent, mint egy egyszerű biztonsági kamera, hanem csak akkor és csak arra figyel, amire kell. Max Rattner, az Angee kommunikációs vezetője emlékeztetett arra, hogy

- mondja Max.

Az okostelefonunkról minden szempontból vezérelhető rendszer a Kickstarteren vett igazán lendületet. Bár egy befektetőtől kaptak pénzt a prototípus kifejlesztésére, az mégis a felvásárláson és aztán más irányokon gondolkodott. A srácok ezért mentek a Kickstarterre - nem akarták ugyanis eladni az ötletüket. Hogy van rá igény, azt jól jelzi, hogy az egyik legjobb Kickstarter projekt született így végül: 250 ezer helyett félmillió dollárt gyűjtöttek 1500 felhasználótól. "A központi irodánk Londonban van, a kutatás-fejlesztés Prágában és már öten dolgoznak Amerikában is" - magyarázza Max, hogyan is áll most a startup. Max maga is egyébként kaliforniai. A cseh alapítók azután vették be a buliba, hogy látták, milyen jól kommunikál és milyen szimpatikus srác. Ő volt a kickstarteres reklámfilm főszereplője. És, hogy mikor fog Angee vigyázni az otthonainkra?