Megkezdődött a londoni taxik lecserélése e-autókra

2017.12.07. 14:52

Véget ért a hagyományos dízeles meghajtás kora a londoni taxiknál. A jellegzetes fekete kasznijú járművek éppúgy a város ikonikus jellemzői, mint a kávézaccal hajtott emeletes buszok. A taxik elektromos változataival csökkenthető a brit főváros légszennyezettségének mértéke.

Valamennyi londoni taxira érvényesek az új, 2018-tól hatályba lépő, károsanyag-kibocsátásra vonatkozó szabályok. A főként dízellel üzemelő fekete taxikat csak úgy lehet megfeleltetni ezeknek a rendelkezéseknek, ha lecserélik azokat. A héten forgalomba állt a fekete 'cab' első darabja az elektromos változatból.

Alapoktól újraépítve

A fekete taxik elektromos változatai mindenben megfelelnek az autók emissziós szabályainak. A járművek nem csak környezetet kímélők, hanem jóval csöndesebbek is lettek.
Az alapoktól építettük újra a járművet, amely mind az utasoknak, mind a vezetőjének nagyobb utazási élményt kínál. Mind az utazás benne, mind a kormányozhatósága jobb az elektromos változatnak" – mondja Chris Gubbey, a járművet fejlesztő London Electric Vehicle Company ügyvezetője.

A korábban London Tax Company néven ismert társaság közel 70 éve szállítja a fekete autókat, melyek Anglia középső részén, Covenrtry-ben készülnek. A társaságot a kínai gyártó, a Geely karolta föl 2013-ban, ezzel mentve meg azt a bedőléstől.

London ikonikus taxijait elektomos változatra cserélikForrás: AFP/robertharding/Paul Porter

Az új, 1TX eCity taxi' típusjelzésű jármű egy darabja 62 ezer euróba, azaz közel 20 millió forintba kerül. Ez ugyan több, mint a legutoljára bemutatott dízel meghajtású modell ára, de az üzemanyagköltség megtakarítása ellensúlyozza az árkülönbözetet – a nagyobb környezetbarátságról már nem is beszélve.

Másmilyen hibrid meghajtás

Az új e-cab különlegességét az adja, hogy a fejlesztők szerint nem csak városi környezetben, hanem extrémebb időjárási viszonyok között, akár sivatagi melegben vagy sarkköri mínuszokban is megállja a helyét. További fontos technológiai újdonság, hogy akkumulátora mellett,

a gázolajú kiegészítő motorja képes meghajtani a generátort, így az autó hatótávolsága növelhető.

Számos hibrid modell ezt nem tudja, hanem az akkumulátor lemerülése után a vezetőnek hagyományos meghajtásra kell váltania.

A londoni fekete taxik legutolsó hagyományos meghajtású, kínai támogatással készített modelljeForrás: Wikimedia Commons, Magnus Manske

A jármű nagyjából 130 kilométert képes megtenni villamos energiával, amely a tartalékmotor használatával akár 400 kilométer fölé is növelhető. A jármű akkumulátora 35 perc alatt feltölthető töltőállomáson. Az utastérben wifi és USB töltő is rendelkezésre áll az utasok kényelméért, a transzparens tető pedig lehetőséget ad arra, hogy azok a városképet is megcsodálhassák útközben.

Egy felmérés szerint, a londoni taxisofőrök átlagosan 195 kilométert vezetnek le egy munkanapjukon. Többeknek közülük lehetőség nyílt tesztelni az új fejlesztésű járművet, melyről egyöntetű dicsérettel nyilatkoztak ezt követően.

A tervek szerint a teljes járműállomány felét, mintegy 9000 darab dízelautót, e-cab-okra cserélik 2021-ig.