Ezt az okostelefont még a fáraók is megvennék

2017.12.14. 08:26

Az állam kommunikációs és információ technológiával foglalkozó minisztere, Yasser El Kady bemutatta Egyiptom első, saját fejlesztésű okostelefonját egy kairói konferencián – írta az Egypt Today. A mobilt az ország elnöke, Abdel Fattah el-Sisi is megtekintette. A minisztériummal együttműködő gyártó, a Sico Technology azt jelezte, rengeteget készüléket szeretnének gyártani már az első évben.

Mintegy 23 millió dolláros állami támogatást kapott az egyiptomi Sico fejlesztővállalat. A pénzt az ország első okostelefonjának fejlesztésére és a gyártókapacitás bővítésére fordította a cég.

Az első egyiptomi mobilmárka

A Sicóé az első, Egyiptomban gyártott mobiltelefon az iparágban. A Nilex névre keresztelt, 4G-képes telefonok 45 százalékban helyi beszállítóktól érkező alkatrészeket tartalmaznak.

Átlagosan 112 dollárba, azaz nagyjából 30 ezer forintba kerülnek majd az egyes modellek. Ezért az összegért pedig a vásárló meglehetősen erős összeállítást kap.

A készülékben 13 megapixeles kamera, ujjlenyomat-olvasó, 4 gigabájt RAM és 64 gigabájt háttértár is helyet kapott. Kijelzője 5,7 hüvelykes, és az Android operációs rendszer 7.0 változatát kapja, gyorstöltési lehetőséggel.

Telített piacra lép be

A telefonok forgalmazása december 15-én kezdődik. A Sico kormányzati támogatással gyártott készüléke fejlett mobilpiacra lép be.

A most bemutatott készülék az első egyiptomi fejlesztésű okostelefon (illusztráció)Forrás: AFP/Mahmoud Khaled

Az illetékes minisztérium adatai szerint, 2017 januárjában a mobil-előfizetések penetrációja 110 százalék volt,azaz minden 100 emberre 110 szolgáltatás jutott. Ez - a szerződésszámot tekintve - 98 millió felhasználót jelent, miközben a mobil internetet használók száma meghaladta a 26 milliót, ugyanabban a hónapban.

Az új készülékből a gyártó évente 1,8 millió darabot szeretne szállítani. Ezt a hatalmas mennyiséget egy több mint 4500 négyzetméter alapterületű gyárban fogják előállítani.