63 ezren pályáztak az Otthon Melege Programra

társasház
Szolnok, 2013. október 6. Bényi Márton (b) cipel egy mosógépet az emeletre vejével a Mikszáth Kálmán utca 28. szám alatti szolnoki társasház lépcsőházában 2013. október 5-én. A négyszintes épületben 2012. december 13-án okozott gázrobbanást öngyilkossági szándékkal egy férfi. A detonációban senki sem sérült meg, ám a lépcsőház mind a tizenegy lakása lakhatatlanná vált. A több mint 50 millió forintba került helyreállítás a napokban fejeződött be, a lakók több mint kilenc hónap távollét után térhetnek haza. MTI Fotó: Bugány János
Vágólapra másolva!
Mintegy 63 ezer pályázat érkezett az Otthon melege pályázatra – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!

A háztartási nagygépek cseréjére meghirdetett program eredetileg 600 millió forintos keretösszegét az óriási érdeklődésre való

tekintettel 2,6 milliárd forintra emelték.

Illusztráció Forrás: MTI/Bugány János

Hozzátette, még mintegy 2000 pályázat vár elbírálásra, de karácsonyig ez is lezáródhat.

Szólt arról is, a három éve futó programban az energiahatékony hűtő- vagy fagyasztókészülékek, mosó- és szárítógépek beszerzése évente mintegy

tízmilliárd forintnyi megtakarítást eredményezett a háztartásokban.