Felszolgált ételként, szinte minden elérhető beszámoló szerint meglehetősen bizarr látványt nyújt a kacsa- vagy lúdkagyló. A portugáloknál gyakran Lucifer karmainak hívott étel azonban nem kagyló, hanem egy különleges rákféle. Begyűjtése azonban hihetetlenül veszélyes, és olykor nyaktörő mutatványokat kíván meg attól a maroknyi halásztól és búvárkodótól, akik egyáltalán engedélyt kapnak a tevékenységre – derül ki a BBC riportjából.
A helyi néven percebes-nek, angolul goose barnacle-nak hívott kacsakagylók csak az Atlanti-óceán északi partvidékein, a La Manche-csatornában, és kisebb részben az Északi-tengeren fordulnak elő, mesterséges környezetben pedig nem lehet tenyészteni ezt a fajtát. Természetes előfordulási helyeiken viszont
hiába élnek nagy számban, begyűjtésük rendkívül veszélyes munkát jelent.
A rákfélékhez tartozó élőlények leggyakrabban az ár-apály szintjei közé eső partszakaszokon, sziklákon és mélyedésekben élnek, összeszedésük pedig embert próbáló feladat.
Még egy rossz nap a tengeren is jobb, mint egy jó nap az irodában"
– mondja Fernando Damas, aki 19 éve feladta sikeres tervezői karrierjét, és azóta főállású kacsakagylóhalász Costa Vicentina tengerpartján. Bár, amit ő és még jó néhányan végeznek a portugál vizeknél, az inkább az alkalmazott búvárkodásnak egy professzionális változata - még ha jellemzően nem is légzőkészüléket vagy egyéb felszerelést használva művelik azt.
Damas a szerencsések közé sorolhatja magát. Ő és számos társa csak „könnyű" sérüléseket szerzett munkája során. Az éles szikláktól végtagsérüléseket szenvedtek, búvárruhájuk cafatokra szakadt, vagy nem egy alkalommal lábuk úgy beszorult egy alattomos mélyedésbe a tengervíz mosta sziklákon, hogy csak társuk segítségével tudtak kiszabadulni. Mások nem úszták meg ennyivel, miközben a szikákról és repedésekből gyűjtötték be a rákokat.
A portugál és a spanyol kacsakagylóhalászok és begyűjtők körében előfordulnak halálesetek munkájukból adódóan.
Tengerbe fúlások, vagy az, amikor mégoly körültekintő társaik sem veszik észre, hogy az egyik percebes-gyűjtő bajba jutott, és így segíteni sem tudnak rajta.
A kacsakagylók sziklafalakról való begyűjtésének nincs kizárólagosan üdvözítő módszere. A begyűjtők abban viszont egyet értenek, hogy egyik technika sem nevezhető veszélytelenebbnek a másiknál. Egyesek hajóról merülve közelítik meg a veszélyes partot, ahol a hullámzás nekicsaphatja őket a szikláknak. Vannak, akik inkább felülről közelítenek, és nem egyszer 100 méter magasból ereszkednek alá a sziklafalon dagály idején, amikor a víz odamossa a rákokat.
A begyűjtők egyöntetűen állítják:
akár a vízből közelítenek, akár felülről ereszkednek, érezni kell a víz hullámzását, annak ritmusát.
Csak így kerülhetik el, hogy akár végzetes sérülést szerezzenek a falakon, miközben a „tenger szarvasgombájának" tartott rákokat gyűjtik be.
Portugáliában a percebes-halászat szigorúan szabályozott, és minden, e célból végzett tevékenység engedélyhez kötött. A felügyeleti feladatokat a Villa do Bispo városában székelő, percebes halászati szövetség látja el. A legtöbb merülő és begyűjtő itt, vagy a közeli Sagres városkában dolgozik.
Utóbbi település halpiaca az egyetlen olyan hely, ahol a kacsakagylóhalászok legálisan értékesíthetik fogásukat az éttermeknek vagy felvásárlóknak.
A munka veszélyessége és a kacsakagyló fajának védelme miatt a begyűjtés szigorúan szabályozott. Egy gyűjtő naponta legfeljebb 15 kilogrammot adhat le a zsákmányból. Mérettől és minőségtől függően,
az átvételi ár kilónként 10 ezer és 20 ezer forintnak megfelelő euró között mozog.
A tevékenység folytatásához szükséges engedélyt évente meg kell újítani, ám 1 évre legfeljebb 80 darab percebes begyűjtési jogosítványt bocsát ki a szakmai érdekképviseletet ellátó szövetség.
Úgy tűnik, azonban nem mindenki ért egyet azzal, hogy a kacsakagyló halászatát ily módon korlátozzák. Több helyi úgy véli, nem vehetik el a jogot senkitől arra, hogy ezt a veszélyes, de kétségtelenül jól jövedelmező foglalkozást választva biztosítsa megélhetését. Az is biztosra vehető, hogy
az engedélyezett begyűjtések mellett, a parti térségben jelen van az illegális percebes-halászat is.
A begyűjtők pedig még egymás előtt is titkolják, pontosan melyik szakaszon dolgoznak, honnan viszik piacra az értékes zsákmányt.
Ahonnan az az éttermekbe kerül, és jellemzően előételként fogyasztható.
A portugálok egyetlen autentikus módját ismerik el az elkészítésnek, ez pedig a sós, forró vízben való főzés, mindössze 1-2 percig.
A beszámolók szerint Sagre városának lakói borzongva figyelték, ahogy az ismert tévés szakács, Gordon Ramsey egy alkalommal mártással szolgálta fel a csemegét.
A spanyolok pedig a válság után újra keresni kezdték a kacsakagylót. Spanyolországban mindössze 6 kilogrammban korlátozták a napi leadási limitet, a kilónkénti átvételi ár viszont újra emelkedő tendenciát mutat, és közelít a portugál árszinthez.
A spanyol kacsakagyló-ágazat néhány éve elérte a 400 ezer kilogramm átvett mennyiséget, és átlépte az éves szinten tekintett 10 millió eurós gazdasági teljesítményt.
Az éttermekben pedig továbbra is a legdrágább ételek közé tartozik, a jobb tengerparti helyeken akár 30 ezer forintnak megfelelő eurót is kérhetnek egyetlen tányér percebesből készült ételért – mely minden beszámoló szerint rendkívül ízletes csemege.