E-motorokat és akkumulátorokat is gyártana Indiában a Yamaha

Yamaha X-Max 300
Yamaha X-Max 300 teszt
Vágólapra másolva!
Ahogy az Origo is több alkalommal megírta, az indiai kormány eltökélt abban, hogy 2030-ig megvalósítja a hatalmas ország közúti elektromos fordulatát, és ettől az évtől kezdődően csak környezetbarát e-autók közlekedhetnének az utakon. India ez irányú igénye azonban nem csak óriási üzlet, hanem hatalmas kihívás is a gyártóknak – írja az Asia Times. Úgy tűnik azonban, mind több potenciális szállítónak lehet érdekes az indiai piac. Most a Yamaha állt elő javaslattal az ország számára.
Vágólapra másolva!

A japán Yamaha a világ egyik legismertebb motorgyártója. A márka termékeinek egyik legnagyobb felvásárlója épp India, ahol a cég már rengeteg motorkerékpárt és robogót értékesített. A vállalat most rögtön két ajánlatot is tett az e-fordulat hatalmas feladatát bevállaló India számára.

Motort és alkatrészeket is

A Yamaha már régóta saját kutatási és fejlesztési részleggel van jelen Indiában. Az egység vezetője, Yasuo Ishihara most azt mondta, a vállalat kész arra, hogy akár más országokból is Indiába telepítse át gyártókapacitásait, amennyiben ott fogadókészség van termékeikre.

A motor mellett, az akkumulátorok gyártásába szeretne befekteteni a Yamaha Indiában (illusztráció) Fotó: Polyák Attila - Origo

A vállalat ugyanakkor nem csak e-motorokat szeretne gyártani és értékesíteni az országban. A cég közleménye szerint, még ennél is jobban szeretnének – akár más vállalattal együttműködve is – befektetni Indiában,

elsősorban az e-járművekbe készülő akkumulátorok és a meghajtáshoz kapcsolódó elemek gyártásába.

A japán vállalatnál abban bíznak, hogy így két módon is kivehetik részüket a már 2030-ig óriási üzlettel kecsegtető indiai e-jármű átállásból. Egy ottani kormányzati háttérintézmény elemzése szerint,

a 2030-ig megvalósuló teljes átállás csak az akkumulátorok belső, indiai piacát, 300 milliárd dollár körüli értékre duzzasztaná.

A Yamaha egyrészt ebből akar magának kiszakítani egy részt, másrészt abban bíznak, saját gyártású e-motorjaik és e-robogójaik ugyanolyan népszerűek lehetnek Indiában, mint a hagyományos meghajtású kétkerekűk.

Mozgolódnak a gyártók

Úgy tűnik, egyre több gyártó vállalja magára a feladatot, hogy beszállítóként kivegye részét az indiai törekvések megvalósításából. Az ország jelenleg piacvezető szállítója, a Maruti Suzuki anyavállalata, a Suzuki a Toyotával lépett együttműködésre, és két éven belül szeretnék beindítani az indiai piacra szánt e-autók gyártását.

Indiában több helyi és külföldi szállító van jelen a járműpiacon, a képen a Honda egyik üzemében végzik az utolsó simításokat - még hagyományos meghajtású - robogókon a dolgozók Forrás: AFP/Manjunath Kiran

A Tata Motors pedig a helyi, szintén jelentős piaci szereplőnek számító Mahindrával lépett együttműködésre.

A jelentkezők közül nem maradt ki a Tesla sem, ám Elon Musk vállalata egyelőre gyártási nehézségekkel küzd, és nem, vagy csak jelentős késéssel tudja kiszolgálni megrendelőit. India esetében – ahogy erre többen felhívják a figyelmet – a Tesla helyzetét tovább nehezítheti, hogy e-járműveinek árát úgy kell meghatároznia, hogy az a szerényebb jövedelmű indiai vásárlók számára is megfizethető legyen.