Az arany helyett bizalomra épült árfolyamrendszer kockázatos

IMF logo
The International Monetary Fund logo is pictured at IMF Headquarters September 30, 2016 in Washington, D.C. The IMF will host the 2016 Annual Meetings of the International Monetary Fund and the World Bank Group October 7-9. / AFP PHOTO / ZACH GIBSON
Vágólapra másolva!
Ideje már, hogy az Amerikai Egyesült Államok által uralt globális gazdaság egyközpontúból több pólusúvá váljon. Rendkívül fontos lenne a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerepkörének megváltoztatása, méghozzá úgy, hogy a feltörekvő és fejlődő országok hangja is hallhatóbb legyen, és a szervezeten belül az USA jelenlegi, túlzottnak ítélt befolyása csökkenjen.
Vágólapra másolva!

Többek között ezekre a következtetésekre jutott a nemzetközi pénzügyi rendszer jelenlegi helyzetének vizsgálata során a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja abban a tanulmányában, amely a Hitelintézeti Szemle legújabb számában látott napvilágot.

Báger Gusztáv a jegybank szakmai folyóiratában elsődlegesen arra hívja fel a figyelmet, hogy

a jelenlegi, a korábbi aranyfedezet helyett leginkább a bizalomra épülő globális monetáris rendszer a tartós egyensúlytalanság korát hozta el, és nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Tavalytól a kínai jüan is tartalékvalutának számít a Nemzetközi Valutaalap szerint. Forrás: AFP/Imaginechina/Xie Zhengyi

A mai nemzetközi pénzügyi rendszer 1971-73 között jött létre, miután az USA egyoldalúan felmondta a második világháború végén aláírt, úgynevezett Bretton Woods-i egyezményeket.

Ennek köszönhetően összeomlott az addig működő aranydeviza-rendszer, amelyben a nemesfémhez rögzítették az akkor még egyeduralkodó valuta, a dollár árfolyamát. Az azóta bekövetkezett változások között kiemelendő, hogy

a korlátozott valutaárfolyamok lebegővé váltak, amely számos lehetőséget nyújtott az árfolyamok kilengésére és azok külső manipulálására.

A pénzügyi globalizáció előrehaladásával leépültek a tőkeáramlás előtti korlátok. E folyamatban igen jelentős szerepet játszott az IMF és a Világbank.

A dollár még ma is vezető valutának számít, ugyanakkor a dominancia jelentősen csökkent, hiszen időközben más pénznemek – mostanában például Kína hivatalos valutája, a „népi pénz", a renminbi – jelentősége is növekedett.

Báger Gusztáv, a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja Forrás: MTI/Kovács Attila

Az elmúlt évtizedek fontos fejleménye volt az is, hogy

a világgazdaság nemzetközi koordinációjában a főszerepet az IMF helyett előbb az öt, majd a hét, mostanra pedig a húsz legbefolyásosabb ország közös szervezete, a G20-ak vették át.


A nemzetközi pénzügyi és monetáris rendszer átalakulása a fenti folyamatoknak köszönhetően olyan globális egyensúlytalansághoz vezetett, amely mára fenntarthatatlanná vált. Báger Gusztáv tanulmányában

az 1997-98-as kelet-ázsiai válságot, illetve az akkor kialakult árfolyamkrízist jelöli meg olyan eseményként, amikor a felszínre kerültek a legfontosabb problémák.

Ekkortól kezdve erősödött igazán az egyensúly hiánya, amely a legnagyobb mértéket 2006 környékén érte el. A 2007-2008-as pénzügyi világválság óta a krízis jelei elsősorban az egyes államok fizetési mérlegeit tekintve enyhültek, ugyanakkor az egyensúlytalanság az eladósodás terén nőtt, és ad további aggodalmakra okot.

– állapítja meg a tanulmány szerzője.

Forrás: AFP/Zach Gibson

A Hitelintézeti Szemle legújabb számában Németh Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa arról közöl részletes elemzést, hogy a kormány családokat támogató lépései milyen hatással vannak a gyermekvállalással kapcsolatos döntésekre.

A tanulmány megállapításai szerint

2011-től alakult ki az a helyzet, amikor az első gyermek vállalása jobb helyzetbe hozta a családokat, mint a gyermektelenség.

2014-től pedig azt tapasztalhatjuk, hogy egyértelműen a három gyermek nevelése jelenti a legkedvezőbb megoldást a családoknak.

A tanulmány következtetései között az is szerepel, hogy a 2011-től bevezetett családi adókedvezmény arra ösztönzi a párokat: minél fiatalabb korban vállaljanak gyermeket. Ugyanakkor a támogatási rendszer változásai arra indítják az édesanyákat, hogy a szülés után minél előbb térjenek vissza a munkaerőpiacra.