Törökország magasabb fokozatba kapcsolja energiaszektorát

energia megújuló szélerőmű környezetvédelem
A wind farm of 30 turbines is inaugurated on September 11, 2015 in Chatres, eastern France, making this site the 3rd biggest farm in France and putting the region of Champagne-Ardenne at the forefront of the renewable energy. AFP PHOTO / FRANCOIS NASCIMBENI
Vágólapra másolva!
Törökország hamarosan az egyik legerősebb energiahatalom lehet Európában, illetve annak közvetlen szomszédságában. A következő néhány évben kolosszális befektetői pénzeket várnak a török energetikai szektorba, amelynek egy része Európából érkezhet. A török cégek pedig már az európai piacokra tekintenek.
Vágólapra másolva!

Geotermikus, nap- és szélenergia kapacitásának ugrásszerű növelési szándékát jelentette be néhány napja Törökország. Emellett egyelőre nem fordítanak hátat a szénerőműveknek, de ha a kormányzati tervek teljesülnek, az ország hamarosan az egyik legfontosabb lehet azok közül, melyek energiaellátásukat a megújuló hordozókra építik.

Európai pénzek is rajtolnak

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 85 millió dolláros, azaz közel 23 milliárd forintos kölcsönt ad az egyik török banknak, amelynek fő profilja az ipari beruházások támogatása. Az EBRD a kölcsönt azért adja, hogy

abból a török középvállalkozások beruházásait ösztönözzék a megújuló energiákba.

Törökország a következő évekre óriási beruházásokat tervez a megújuló energiákba (illusztráció) Forrás: AFP/Francois Nascimbeni

Az összeg nem az egyetlen, melyet a török fél a következő évben várhat. A mostani kölcsön csak egy lépés annak a hosszabb távú török programnak a támogatásában, amelynek keretében

szél- és napenergia beruházások indulhatnak, ezzel is javítva az energiahatékonysági mutatókat.

Az Industrial Development Bank of Turkey vezetője a megállapodás kapcsán elmondta: a pénzintézet beruházási portfóliójának 60 százaléka jelenleg is a fenntartható befektetések közé sorolható.

Hatalmas beruházásra készülnek

Az EBRD-nél úgy látják, a megújuló energiákkal kapcsolatos török beruházások támogatása, az egész török gazdaságra jótékony hatással lesz. Bár Törökország uniós csatlakozása egyelőre nincs napirendben, az ilyen együttműködés révén, közvetett módon, a török cégek erősíthetik gazdasági kapcsolataikat Európa, illetve az Európai Unió országaival és azok vállalataival.

Az ankarai kormány szerint az ország energiaigénye a gazdaság bővülése miatt, 2023-ig évente 6 százalékkal növekszik. Számítások szerint ennek kiszolgálása elképesztő nagyságrendű,

110 milliárd dolláros, azaz nagyjából 2700 milliárd forintos beruházást tesz indokolttá addig az energetikai szektorban.

Ez kétszerese annak, mint amit az elmúlt 10 évben erre költött az ország.

Törökország, bár figyelme a megújulók felé fordul, energiaéhsége miatt szénerőmű kapacitásait is bővíteni kívánja (illusztráció) Forrás: AFP/Patrik Stollarz

2023-ig a török kormány szeretné elérni azt, hogy a megújuló energiaforrások 30 százalékkal részesüljenek az energiaellátásból. Ez a geotermikus teljesítmény 1100 megawattra növelését jelenti, amihez 5000 megawatt nap- és 20000 megawatt szélenergia kapacitás társul.

Ugyanakkor a törökök még nem mondanak le a szénről sem, a mostani 17 gigawatt szénerőmű kapacitást erre az évre 30 gigawattra kívánják növelni.

Az EBRD azt is jelezte, hat további török bankkal tárgyalnak arról, hogy rendelkezésre álljon a pénzügyi háttér további 1000 megawatt megújuló energia kapacitás létesítésére. Ezzel egyidejűleg török cégek jelezték, kínai és más konkurenseik mellé, bekapcsolódnának az európai országokban zajló szél- és napenergia hasznosító létesítmények építésébe.