Eredményes mutatók az MNKH erdélyi regionális képviseleteinél

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Kereskedőház az elmúlt két és fél évben olyan ökoszisztémát épített ki Romániában, amely nagyban hozzájárul a határon túli vállalkozások verseny-, és exportképességének növeléséhez.
Vágólapra másolva!

Az MNKH erdélyi regionális képviseletei már több, mint kétezer, magyar érdekeltségű vállalkozással alakítottak ki együttműködést. Az első lépések megtétele óta az üzletkötések értéke meghaladta a 2,7 milliárd forintot - nyilatkozta Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója, Erdélyben tett látogatását követően.

Az exportmutatók szerint a Romániába irányuló export 2010 óta mintegy 380 milliárd forinttal bővült. A román piacon leginkább kelendő magyar exportcikkek a különböző gépek, villamossági cikkek, valamint a vegyipari és élelmiszeripari termékek."

A vezérigazgató véleménye szerint az együttműködéseket úgy kell kialakítani, hogy a határ mindkét oldalán lévő vállalkozások közösen, egymás tevékenységét kiegészítve, egy harmadik piacon váljanak versenyképesebbé.

A dinamikusan bővülő üzleti és gazdasági együttműködések miatt az MNKH összesen hét regionális irodát nyitott Romániában. A szolgáltatási portfólió kiterjed egyebek mellett szakkiállításokon való részvétel biztosítására, valamint találkozók, konferenciák és képzések szervezésére, pályázati tanácsadásra, tolmácsolásra, cégre szabott üzletfejlesztési és exportfejlesztési tanácsadásra.

A 22 képviseletből álló közép-európai irodahálózatnak köszönhetően eddig több, mint 5,2 milliárd forint értékű üzletkötés valósult meg.

A kereskedőház erdélyi irodahálózata tavaly tizenöt saját szervezésű eseményt tartott, valamint az öt erdélyi szakkiállításon összesen hetvenkét magyarországi vállalkozásnak biztosított megjelenési lehetőséget.