Tesla helyett vegyen lángszórót

lángszóró, Elon Musk
Vágólapra másolva!
Elon Musk tavaly azzal viccelődött, hogyha elad 50 ezer sapkát, akkor a következő terméke egy lángszóró lesz. Akkor senki nem hitt neki, most azonban 500 dollárért már rendelhető a játékszer. Hogy pontosan mi is ez, azt senki sem tudja, de a világ legbiztonságosabb lángszórójának titulált eszközt viszik, mint a cukrot.
Vágólapra másolva!

Elon Musk több projektet is futtat párhuzamosan. Próbálja megreformálni az űrutazást, erre a célra hozta létra a SpaceX vállalatot. Emellett a közlekedés forradalmát is elhozhatja, egyfelől a Tesla elektromos és önvezető járműveivel, másfelől az alagútfúró Boring Company segítségével.

Utóbbi finanszírozására azonban egészen alternatív forrásokat von be a vállalat.

Tavaly 50 ezer darab 20 dolláros baseball sapkát adott el a cég,

idén azonban szintet lépett az őrültség.

A Boring Company webshopjába felkerült egy 500 dolláros lángszóró, ami Elon Musk szerint is túl van árazva, de a cég támogatása a lényeg, nem feltétlenül csak maga a termék.

További 30 dollárért egy poroltót is lehet venni – írja a CNBC.

125 ezer forintért lehet rendelni a lángszóróból Forrás: Boring Company

Elon Musk Twittere szerint jelenleg 7 ezer darab lángszórót rendeltek meg, ami 3,5 millió dollár bevételt jelent.

Összesen 20 ezer darab rendelhető.

Érdekesség, hogy mikor Musk tavaly írt egy bejegyzést, hogy amint sikerül eladni 50 ezer sapkát, akkor a következő termékük egy lángszóró lesz. Akkor mindenki egy viccnek tartotta az egészet – olvasható a Business Insider oldalán.

A honlap, ahol a lángszórót lehet rendelni, leírja, hogy az ár nem tartalmazza az adókat és szállítási költséget, de a termék minden buli elmaradhatatlan kelléke lesz.

Great for roasting nuts

Elon Musk (@elonmusk) által megosztott bejegyzés,

A hivatalos oldal szerint

ez a világ legbiztonságosabb lángszórója.

Azonban sokan kamunak tartják a terméket. Egyfelől kérdés, hogy mennyire legális egy lángszórót árulni, másfelől április 1-jén kezdik meg a kiszállítást – írja a Mashable.

Az egyik közzétett videón Musk ráijeszt az operatőrre a lángszóróval. A láng és az azt kísérő hanghatások valósnaktűnnek, míg a manőver veszélyesnek hat, de az egész inkább mégis vicces.

Hogy milyen őrültség pattan ki Musk fejéből, ha eladta az összes lángszórót, az egy újabb izgalmas kérdés lesz.