Nemcsak hétfőn, hanem kedden és szerdán is zárva lesznek a Coop boltok

Coop, üzletlánc, áruház
Budapest, 2015. július 2. A Coop Üzletlánc egyik Szuper-áruházának logója a főváros XVII. kerületében, a rákoskeresztúri Pesti úton álló kiskereskedelmi épület homlokzatán. A háttérben egy nemrég felújított vasbeton-panel lakóépület. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Nem csak hétfőn, hanem kedden, szerdán is zárva tartanak egyes Coop boltok. Van, ahol csak másfél órán át tartanak nyitva.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 50 olyan vidéki Coop üzlet van, amelyek már hónapok óta rövidített nyitvatartási idővel működnek, vagyis például hétfőnként zárva tartanak, mert így hatékonyabban tudják kigazdálkodni a működési költségeket.

A kétezer főnél kisebb lélekszámú településeken 2017 derekán 12 ezer bolt volt, zöme élelmiszerüzlet. Egy évtizeddel ezelőtt ez az üzletszám még 15 ezer volt. A kétezer főnél kisebb boltos települések száma 2 198 volt a legutóbbi statisztikai méréskor, tíz évvel korábban 2 289.

Hétfőnként már nem nyit ki a boltok egy része, és több esetben más hétköznapon sem.

Ez valóban csak a kisboltoknak egy kisebb körében figyelhető meg (a Trademagazin toplistája szerint a Coop láncnak 2 800 boltja van, és további 2 500-at lát el áruval). Ráadásul vannak olyan falusi Coop boltok, amelyek ha ki is nyitnak, néhány óra belül be is zárnak.

A Coop Üzletlánc egyik Szuper-áruházának logója a főváros XVII. kerületében, a rákoskeresztúri Pesti úton álló kiskereskedelmi épület homlokzatán Forrás: MTI/Jászai Csaba

Az alkalmazottakkal dolgozó áfészek számára a magas bérterhek elöli egyik menekülési útvonal a nyitvatartási idő kurtítása, már ahol ez lehetséges még, ami a gyakorlatban részmunkaidős foglalkoztatást is jelent, írja a blokkk.com.

A diszkont a részmunkaidőseivel együtt reggeltől-estig nyitva, a kényszerpályán lavírozó falusi kisbolt pedig már ki sem tud nyitni minden nap, sőt, amikor felhúzza a redőnyt, sokszor rövid időn belül húzhatja is le.

Zsáka, Rakacaszend és Kanó településeken a Coop boltjai szerdán lesznek zárva,

míg Nógrádsipek, Szécsényfelfalu, Abaújkér, Szendrő, Köröszegapáti és Encs településeken hétfőn nem nyitnak ki az üzletlánc boltjai. A teljes listát a következő oldalon tekintheti meg.

Lapozzon a következő oldalra és tekintse meg, hogy mely településeken, mikor nem nyitnak ki a Coop boltok.