Így verik át a csokigyártók az édesszájúakat

KitKat csokoládé
ILLUSTRATION - KitKat chocolate bars lying on a table in Berlin, Germany, 15 December 2016. Photo: Britta Pedersen/dpa-Zentralbild/dpa
Vágólapra másolva!
Az édesszájúak szerte a világon felháborodással fogadták az újonnan megjelenő zsugorflációs jelenséget, ami annyit jelent, hogy a gyártók csökkentik a csokik méretét, miközben az áron nem változtatnak, vagy a legtöbb esetben emelnek rajta. A BBC 19 különböző terméket vizsgált meg, hogy mennyire is állja meg a helyét ez az állítás.
Vágólapra másolva!

A csokigyártók sokszor a dráguló hozzávalókra fogják az árak növekedését. A Toblerone-t gyártó Mondelez International szóvivője elmondta, hogy a vállalat addig tartotta az árakat amíg tudta, de most rákényszerült, hogy a háromszögek között nagyobb rést hagyjon.

Csökkent méretben, de a duplájára drágult Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Britta Pedersen

A Nestlenél arról beszéltek, hogy leggyakrabban a kalóriák miatt csökkentik egy termék méretét, vagy azért, hogy egységesítsék a terméket az országok között, de vannak olyan gyártók, akik a font gyengülésével magyarázzák a jelenséget.

A legnagyobb áresés a Toblerone-nál volt megfigyelhető, de ők 25 százalékkal csökkentették a csoki méretét. A Toblerone ára 39,8 százalékot esett, a második helyen álló Jaffa Cakes pedig 34 százalékkal olcsóbb és az ő esetükben még a kiszerelés is nagyobb lett 25 grammal.

A legtöbbet a Kit Kat drágult, mintegy 50 százalékkal, de a Snickers rajongóknak is közel a 2016-os ár dupláját kell fizetniük ma az édességért.

Forrás: Brand View

A BBC által vizsgált 19 termékből egyébként 10-nél volt megfigyelhető áremelkedés és 9-nél csökkenés, tehát úgy tűnik, nem minden esetben igaz az állítás, hogy a csokik egyre csak zsugorodnak, miközben folyamatosan emelkedik az áruk.