Szijjártó Péter: Új dimenzióba kell átléptetni a magyar gazdaságot

2018.02.01. 12:05

A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, melyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szegeden.

Az EPAM Systems Kft. új szegedi irodaházának átadásán a miniszter kijelentette: egy ország sikerének kulcsa, hogy milyen gyorsan sikerül átállni az új digitális ipari korszakra.Véleménye szerint Magyarország számára pedig létkérdés, hogy meg tudják győzni az új digitális ipari korszak legnagyobb szereplőit, náluk érdemes befektetni, fejleszteni.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszterForrás: MTI/Máthé Zoltán

Az EPAM az elmúlt négy évben szerepelt a Forbes magazin 25 leggyorsabban növekedő IT vállalatot összegyűjtő listáján,

globális összevetésben az egyik legjelentősebb szoftverfejlesztő cég - közölte a politikus.

Az új fejlesztőközpont megnyitása az EPAM és a kormány között 2016 augusztusában megkötött stratégiai megállapodás egyik eredménye.

Azzal, hogy a világpiac meghatározó cégei Magyarországon fektetnek be segítenek itthon tartani a jól képzett, tehetséges, kreatív fiatalokat. Az EPAM által létrehozott munkahelyek, amellett, hogy a legmagasabb elérhető technológiai színvonalat képviselik, fizetésben is versenyképesek - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Az EPAM négy kontinens 25 országában van jelen, központja az Egyesült Államokban működik, alkalmazottainak létszáma meghaladja a 22 ezret - mondta a politikus, hozzátéve: Amerika - Németország után - a második legnagyobb beruházó Magyarországon,

az 1700 vállalatuk 100 ezer embernek ad munkát.

Vinkó Bence, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, az EPAM tíz éve működik hazánkban, ma több mint 1500 szoftverfejlesztőt foglalkoztat Szeged mellett Budapesten és Debrecenben.

A szoftverfejlesztő cég 2008-ban 20 alkalmazottal 200 négyzetméteren nyitott irodát Szegeden, ahol az egyetemnek köszönhetően remekül képzett informatikai szakembereket találni - közölte a szakember.

A vállalkozásnak a városban több mint 350 alkalmazottja van, nekik Szeged és a dél-alföldi régió legmodernebb irodaházába öt szinten, 6300 négyzetméteren magas színvonalú munkakörnyezetet biztosítanak az új irodaházban - tudatta az igazgató.

Az EPAM kiemelt célja magyarországi beruházásainak növelése, és az, hogy évről-évre megtöbbszörözze az innen nyújtott szolgáltatások értékét - tette hozzá.