Meghökkentő fordulat a Coca-Colánál: már nem a bubis italokban bíznak

coke, coca-cola, kamion
A Coca-Cola másképp képzeli el jövőjét, mint az eddigi 130 évet (illusztráció)
Vágólapra másolva!
Nagy váltást jelentettek be a Coca-Colánál, rövid időn belül a másodikat. Ahogy az Origo is megírta, a nagyvállalat azt tervezi, hogy termékei alapanyagánál átáll az újrahasznosított dolgok használatára. Most pedig arról érkeztek hírek, hogy szinte egészen mást akarnak csinálni, mint történetük eddigi 130 évében.
Vágólapra másolva!

A Coca-Cola jövője immár nem a kólától és klasszikus szénsavas termékeitől függ, hanem egészen másféle áruktól – ezt maga James Quincey, a vállalatóriás új ügyvezetője árulta el.

Új dolgokat akarnak kipróbálni

A Coca-Cola úgy tűnik, hallgat a változó idők hangjára, és kész arra a megújulásra, ami a jövőbeni sikeresség megalapozásához kelhet – ez derült ki a vállalat vezetőjének szavaiból. A direktor azt is elmondta, hogy

a jövő termékportfóliójában nem a klasszikus szénsavas üdítőknek, hanem a palackozott vizeknek, rostos gyümölcsleveknek, teáknak szánják a fontosabb szerepet.

A Coca-Cola másképp képzeli el jövőjét, mint az eddigi 130 évet (illusztráció) Forrás: Pixabay

A Colának a vezetőség elképzelései szerint, a jövőben – bizonyos szempontokból – inkább egy technológiai vállalattá kell válnia, amely képes és szeretne is számos új dolgot kipróbálni, és nem fél attól, ha eközben hibázik, vagy valamiben kudarcot vall.

– állítja Quincey.

A cégnél úgy látják, a Wall Street és a befektetők is azt várják, hogy az üdítős óriás rázza meg magát, s a siker érdekében váljon tanuló, innovatív szervezetté.

Gazdagítják a termékportfóliót

A Colánál azt is hangsúlyozzák, hogy versenytársaik – mint a Pepsi és a Dr. Pepper – éppúgy gyártanak mást is, mint üdítőket. Snackek, vitaminos vizek: ezek mind megszokottak már a vállalati portfólióban, még ha más márkanév alatt is kerülnek piacra.

A Colánál figyelnek arra is, mit csinálnak a versenytársak, így ők is nyitnak más terméktípusokra Forrás: AFP

A Cola is tesz lépéseket azért, hogy a buborékos vizek piacán erős lehessen.

Korábban több milliárd dollárért vásárolt fel vitaminos vizeket és ásványvizeket gyártó cégeket.

A vállalat emellett azt tervezi, hogy újragondolja a Coke Zero koncepcióját is, valamint nyit az élelmiszergyártás és az alkoholos italok irányába is.