Spanyolországban mobilapplikáción keresztül is benyújtható az adóbevallás

5 mobilapp, ami átveheti az Uber helyét applikáció telefon
Vágólapra másolva!
Spanyolországban az idén már mobiltelefonos applikáción keresztül is be lehet nyújtani a személyi jövedelemadó-bevallást. Az alkalmazást szerdán mutatta be az adóhatóság Madridban.
Vágólapra másolva!

Rufino de la Rosa igazgató az eseményen elmondta, hogy a technológiai újítás célja, hogy minél könnyebb és gyorsabb legyen a bevallás benyújtása a felhasználók számára.

A iOS és Android operációs rendszerrel egyaránt használható alkalmazást március 15-től lehet elérni, és arra számítanak, hogy

az adózók mintegy 25 százaléka, több mint 4,85 millióan ezt a módot választják majd.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

Az adóhatósági vezető felidézte, hogy hat évvel ezelőtt indították el a digitális adóbevallást ösztönző projektjüket. Ennek eredményeként a múlt évben

az adózók 88 százaléka, 17,3 millióan éltek vele,

míg 2011-ben még mindössze az szja-bevallások 49 százaléka érkezett be az interneten keresztül.

Spanyolországban 19,7 millió adóbevallást vár idén a hatóság az április 3-a és július 2-a közötti időszakban.