A hagyományos média jobban teljesített, mint a techóriások

New York Times épülete
NEW YORK, USA - JUNE 29 : An outside view of New York Times (NYT) building in New York, United States on June 29, 2017. NYT employees start a temporary strike against downsizing and dismissal plans of the NYT management. Volkan Furuncu / Anadolu Agency
Vágólapra másolva!
Napjainkban sokan szoknak le a hagyományos újságolvasásról. Ez elsősorban a nyomtatott sajtó térvesztését jelenti, így a tradicionális lapoknak is alkalmazkodni kell a digitalizált világ követelményeihez. Ebben teljesít rendkívül jól a The New York Times, amelynek részvényei jelenleg tízéves csúcson vannak.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben több nagyvállalat is kijött a 2017-es utolsó negyedévére vonatkozó jelentésével. Változatos volt a kép. Míg a Tesla hatalmas veszteségről számolt be, addig a Facebook, illetve az Apple, a Google és az Amazon is remek számokat jelentett.

Azonban hiába a kiemelkedő eredmények, a Quartz cikke arra világít rá, hogy a nagy szilícium-völgyi, közösségi médiát üzemeltető vállalatóriások tőzsdei teljesítménye tavaly

elmaradt a The New York Times részvényeinek növekedésétől.

Egyre fogynak a hirdetésből származó bevételek, ha nyomtatott újságról van szó Forrás: AFP/Getty Images/Sergi Alexander

A New York Times február 8-án közzétett jelentése nagyon meglepte az elemzőket, ami miatt gyakorlatilag azonnal 10 százalékot ugrottak a vállalat részvényei, és immár 25 dollár felett jegyzik azokat.

Ez 2007 nyara óta a legmagasabb szint.

Ugyan az előző negyedévben a Times nyomtatott verziójának reklámbevételei 8,4 százalékkal csökkentek, de a digitális újságban 8,5 százalékos volt az emelkedés.

Emellett egyre több előfizetője van az online újságnak.

A The New York Times szerkesztőségének az épülete Forrás: AFP/Anadolu Agency/Volkan Furuncu

Csak a negyedik negyedben 157 ezren kötöttek „csak digitális" előfizetést,

aminek köszönhetően a cég bevételei átlépték az 1 milliárd dollárt.

Míg a New York Times úgy tűnik, megtalálta azt, hogy miképp tudja hatékonyan elérni az olvasókat és a hirdetőket, addig a Facebook és a Google épp elkezdett szenvedni ezzel a problémával.

Ez vezetett oda, hogy 2017-ben egy olyan hagyományos újság részvényei, mint a The New York Times részvényei lenyomták a két másik óriásvállalatot.

A részvények árfolyama az elmúlt egy évben

Persze a három vállalat piaci kapitalizációja nem hasonlítható össze. Míg a Facebook több mint 500 milliárd dollárt ér, a Google anyavállalata, az Alphabet pedig 700-at, addig a New York Times értéke "csak" 4 milliárd dolláros.

Piaci kapitalizáció