A Richter nyeresége 21,1 százalékkal csökkent 2017-ben

Richter Gedeon Nyrt., embléma
A Richter Gedeon Nyrt. egyik épülete
Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Nyrt. 2017-ben 52,86 milliárd forint konszolidált nettó nyereséget ért el, ami 21,1 százalékkal kisebb az előző évinél - közölte hétfőn a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vágólapra másolva!

A társaság éves árbevétele 444,356 milliárd forint volt, ami 14,0 százalékkal több az előző évinél, euróban számolva 14,8 százalékkal emelkedett a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint.

Tavaly a negyedik negyedévben 7,302 milliárd forint nyereséget ért el a Richter,

a bázisidőszaki 22,799 milliárd forint után, ami 68,0 százalékkal kisebb. Az árbevétele 4,3 százalékkal 110,203 milliárd forintra nőtt 2017 utolsó negyedévében az előző év azonos időszakához képest.

A Richter Gedeon Nyrt. épülete Forrás: MTI/Faluldi Imre

Ugyanebben az időszakban a pénzügyi tevékenység eredménye meghaladta az egy milliárd forintos veszteséget, míg egy évvel korábban mintegy 9 milliárd forintos nyereséget mutatott. A társasági és halasztott adó pedig mintegy 5,6 milliárd forinttal csökkentette az eredményt, ezzel szemben 2016 negyedik negyedévében több mint 5 milliárd forint többlet keletkezett ezen a soron.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus szerint az elemzők 108,8 milliárd forint árbevételre, és 9,2 milliárd forint adózott nyereségre számítottak a negyedik negyedévben.

Az éves üzleti eredmény 68,76 milliárd forint volt tavaly, 25,9 százalékkal emelkedett, euróban mérve 26,6 százalékkal nőtt. A beszámoló szerint a növekedés az árbevétel nagymértékű emelkedésének köszönhető, amely lényegesen meghaladta a működési költségek növekedési ütemét, és kompenzálta a bruttó fedezeti hányad visszaesését. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 51,21 milliárd forintot tett ki, ami 22,6 százalékkal (euróban mérve 22,1 százalékkal) alacsonyabb az elmúlt évben elért eredménynél.

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. operatív elnöke Forrás: MTI/Marjai János

Az egy részvényre jutó nyereség 275 forint volt 2017-ben az előző évi 356 forint után. A pénzügyi eredmény soron 8,457 milliárd forint nyereséget könyvelt el a cég tavaly, az előző évi 11,812 milliárd forintot követően.

A gyógyszergyártó Magyarországon 35,42 milliárd forint árbevételt ért el, ami kismértékű, 1,3 százalékos (euróban mérve 2,0 százalék) növekedés az előző évhez képest.

Az Európai Unióban, a magyarországi piac nélkül, az árbevétel 2017-ben 406,5 millió eurót tett ki, ami 10,5 százalékkal haladja meg a 2016-ban elért szintet.

A Richter árbevétele minden régióban emelkedett, az egyik legjelentősebb bővülés Oroszországban volt.

Továbbá kiemelték, hogy a kedvező makrogazdasági folyamatok és javuló árfolyamkörnyezet hatására az árbevétel mind Oroszországban, mind Ukrajnában, mind pedig az egyéb FÁK-tagköztársaságokban nőtt.

Richter Gedeon Nyrt. gyógyszergyára a főváros X. kerületében, a Gyömrői úton. Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Az orosz piacon az értékesítés 52,0 millió euróval, 20,2 százalékkal haladta meg a 2016-ban elért értéket és 309,6 millió eurót ért el tavaly. Emellett az Egyesült Államokban dollárban számolva 50,1 százalékos, euróban 47,0 százalékos árbevétel-növekedést értek el. A romániai árbevétel is kiemelkedően, 23,6 százalékkal 242,6 millió euróra nőtt tavaly. A kínai piacon 11,8 százalékos növekedéssel 77,6 millió euró volt az árbevétel.

A csoport beruházásainak összege az immateriális javak beszerzésével együtt 2017-ben 39,656 milliárd forint volt, szemben a bázisévi 36,453 milliárd forinttal.

A Richter kutatás-fejlesztésre 39,736 milliárd forintot 13 százalékkal többet költött tavaly, ez az árbevétel 8,9 százalékát teszik ki.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A pénteki kereskedésben a papírok árfolyama 420 forinttal, 6,56 százalékkal 5 985 forintra esett. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 7296 forint, a legalacsonyabb 6220 forint volt.