Már a kínai állami sajtóorgánumokban sem tabutéma az, hogy Kína a tengerentúlon is megerősítené katonai jelenlétét, lényegében amerikai mintára, haditengerészeti bázisok létesítésével. Sőt, mind hosszabb beszámolók jelennek meg arról, mire jutott a haditengerészeti fejlesztésekben az ország, mióta 2012-ben Hszi Csin-ping elnök meghirdette annak programját, hogy Kínát tengeri nagyhatalommá kívánja tenni – írja az Asia Times. A jelek szerint a törekvéseket Kína valóra is váltja. Dzsibutiban nemcsak hadihajók kiszolgálását és humanitárius missziókat támogató bázis, hanem katonai támaszpont épült.
A legfrissebb hírek szerint, vezető kínai tisztségviselők sem nagyon tagadják azt, amit eddig igen, vagyis azt a külföldi vélelmet, hogy a Dzsibutiban felhúzott és tavaly augusztusban átadott bázis több, mint egyszerű telephely. Nem is olyan régen még a kínai Honvédelmi Minisztérium szóvivője is azt nyilatkozta, hogy az afrikai bázisnak kizárólag segítő szerep jut majd a haditengerészetet is magában foglaló kínai haderő támogatásában.
Fő célja elsősorban a polgári és a védelmet ellátó hajók logisztikai kiszolgálása, nem pedig az, hogy katonai műveletek hátterére is alkalmas legyen.
A bázis Dzsibuti városának nyugati részén, Doralé kikötőjénél épült, közel 600 millió dollárból:
Ezzel szemben korábbi katonai vezetők nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy a bázis nem csak azt a célt szolgálhatja, hogy a kalózok elleni járőrhajók telephelye legyen, ahol azok feltölthetik készleteiket.
Igen valószínű, hogy a bérelt területen állandósul a kínai katonai jelenlét.
Ahogy az is, hogy az ország több más területen is szeretne támaszpontot létesíteni, szerte a világon.
Vélhetően tehát nem a Dzsibutiban felállított bázis lesz az egyetlen az afrikai kontinensen, ahol kínai katonai erővel kell a jövőben számolni. A pekingi álláspont az, hogy a dzsibuti bázisról hatékonyan léphetnek fel az Ádeni-öbölben és a Vörös-tengeren portyázó kalózokkal szemben. A Magyarország területének alig negyedét kitevő Dzsibuti – átellenben az Arab-félszigeten Jemennel – stratégiai jelentőségű pont a hajóforgalom ellenőrzésére, és határos a tengeri kalózkodáshoz leginkább köthető, belső viszályok miatt széthullott állammal, Szomáliával.
Az pedig, hogy Kínának különösen fontos Afrika az ásványkincsek miatt, régóta nem titkok. Peking még 2015-ben jelentette be, hogy
nagyjából 60 milliárd dollárt költ el a kontinensen, elsősorban mezőgazdasági fejlesztésekre és humanitárius célokra.
Hivatalosan a Dzsibutiban megépült bázisnak csak a haditengerészet támogatása a célja – mégis úgy tűnik, a telephely több lesz annál, mint aminek ígérték.
Az Origo is megírta, hogyan rontja tovább Afganisztán a szomszédja, Pakisztán amúgy sem biztató gazdasági kilátásait azzal, hogy tengerentúli kereskedelmét Iránba helyezi át, és inkább Indiával törekszik szorosabb kapcsolatok kialakítására. Úgy tűnik azonban, ami nem kell Afganisztánnak, az majd kell Kínának.
Peking ugyanis nem nézheti tétlenül azt, hogy a hatalmas India is mind nagyobb gazdasági és katonai potenciállal bír, miközben India és Pakisztán viszonya – történelmi okokból – általában feszült. Sőt, Pakisztán már egy ideje azt kínálja Kínának, ami az országnak az egyik legfontosabb: az Iránhoz közeli Gwadar kikötője révén kijáratot az Arab-tengerre, és egyúttal a kínai-pakisztáni gazdasági folyosó stratégiai védelmének lehetőségét.
A korridoron bonyolított áruforgalom nagyságrendje
évente eléri a néhány milliárd dollárt is.
Így az elemzők szerint, nem lenne meglepő az sem, ha Pakisztán belemenne abba, hogy Kína Gwadarnál is állandó katonai bázist létesítsen, az áruforgalom védelmére hivatkozva.
Ennek előzménye lehet az is, hogy Pakisztán jelentékeny segítséget kapott Kínától ahhoz, hogy Gwadarnál mélytengeri kikötőben is fogadhassanak hajókat. De értesülések szerint, a korábban Afganisztánnak is fontos Karacsi kikötőjénél már kínai tengeralattjárókat is észleltek. Egyesek szerint ezek felvezetései voltak annak, hogy a kínai hadsereg Gwadarban is megvesse lábát, arra hivatkozva, hogy haditengerészete így hatékonyabban tudja védeni az Indiai-óceánon áthaladó kínai kereskedelmi hajókat.
Ám még mindig nincs vége: a hírek szerint a Kínával szemben nagyon engedékeny manilai vezetés Kínával közös agytrösztöt hoz létre a Dél-kínai tenger lehetőségeinek kiaknázására. Ez pedig arra mutat, hogy
Pekingnek mind fontosabbá válik a Fülöp-szigetek és az attól északra elterülő Tajvan közötti tengeri átjáró.
Ez jelenleg is nagy forgalmú kereskedelmi útvonal az óceán irányába. Ez ugyan nem azt jelenti, hogy Manilában beleegyeznének abba, hogy országukban a kínai hadsereg támaszpontot hozzon létre, de a Fülöp-szigetek, elhelyezkedéséből adódóan, könnyen a konfliktus kellős közepén találhatja magát, ha az USA és Kína között elmérgesedne a viszony. Kínának a térség nemcsak Tajvan miatt fontos – melyre Pekingből úgy tekintenek, mint az anyaország része –, hanem azért is, mert ez az átjáró a legrövidebb út a Csendes-óceánra és onnan Guam szigetére, amely történetesen amerikai bázisnak ad otthont.