Utazási startup nyert a cseh főváros versenyén

2018.02.15. 11:33

A Women Startup Competition olyan versenysorozat, amely a női vállalkozókat, startuppereket és azokat a cégeket támogatja, amelyek ügyelnek arra, hogy a vállalkozáson belül ne billenjen föl a nemek közti arány. Az első elődöntő nyerteseit a Prágában megrendezett eseményen választották ki.

A fődíjat a Daytrip nyerte, ami egy olyan platform, amely összeköti az Európa nagyvárosai és főbb látnivalói között utazó turistákat helyi sofőrökkel, akik ismerik a környék eldugott értékeit is, ezáltal érdekessé és izgalmassá téve útjukat, és hogy olyan helyeket fedezzenek fel, amikre tömegközlekedéssel nem lett volna lehetőségük.

Az utazási startup továbbjutott a 2018 szeptember 15-én megrendezendő londoni döntőre, ahol öt napos tréning és mentorálás után nemzetközi befektetők, nagyvállalati innovációs képviselők és a legnagyobb startup szakmai támogatók előtt mutathatják be ötleteiket.

Women Startup Competition zsűrije és nyerteseiForrás: Women Startup Competition

A prágai elődöntő az első volt a 12 különböző európai nagyvárosban megtartott. A most kiválasztásra került nyolc legtehetségesebb elődöntős nemileg diverzifikált csapatokkal vett részt a mini bootcamp mentor programon.

A második helyen a Minty végzett – egy networking platform, amely összeköti az illusztrátorokat kiadókkal, designerekkel és művészeti vezetőkkel. Őket a JAPŮ követte a harmadik helyen, mely egy egészséges, gluténmentes ételeket környezettudatos, újrahasználható csomagolásban szállító startup, aki a termékeit az étkezési kultúra váltási videótréning rendszerrel is megtámogatja.

Az eseményt Miluše Horská elnök helyettes asszony a cseh kormány legmagasabb szinten lévő női politikusa nyitotta meg és mellette vállalkozói szféra kiemelkedő női szereplői is részt vettek rajta. Többek között Adriana Dergam, Vodafone Csehország vállalati kommunikációs igazgatója és Lenka Kucerova, a Starlift társalapítója és ügyvezető igazgatója is jelen voltak az eseményen.

Women Startup Competition közönségeForrás: Women Startup Competition

Európában a nők által alapított startupok aránya 27 százalék alatti, a női befektetők aránya pedig kevesebb, mint hét százalék. A Women Startup Competition célja, hogy összehozza az ambiciózus és tehetséges nőket, és közösségeket alakítson ki.

Cél, hogy inspirálják, tanítsák egymást, megosszák egymással ötleteiket, valamint lehetőséget kapjanak arra, hogy találkozzanak befektetőkkel és elismerést kaphassanak egy olyan területen, ahol a férfiak vannak többségben.

Idén a WSC biztosította, hogy minden startup mentorálásban részesülhessen a verseny előtt, ami nem csupán a prezentációk minőségét javította, de azt is lehetővé tette, hogy a startupok szakértői tanácsokat kapjanak.

A nyertes DaytripForrás: Women Startup Competition

Jól látható, hogy a prágai esemény sikeres volt. A mini bootcamp nagyon hasznos és fontos volt a startupok számára, és a pitch előtti rövid mentorálásnak köszönhetően remek előadásokat láthattunk a színpadon" – mondta Müller Tamás, a Women Startup Competition alapítója.

A következő elődöntőt Kolozsváron tartják február 16-17-e között. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK