Repülőrajtot vett a lakáspiac

2018.02.15. 13:19

Lendületben maradt a lakáspiac a legfrissebb adatok szerint. Az év első hat hetében ugyanis a kereslet 23 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Az év első heteiben látható piaci folyamatok bemutatása mellett az ingatlan.com a magánszemélyek hirdetései alapján egyúttal azt is megvizsgálta, hogy a jelentős kereslet ellenére a vevők milyen alkupozícióban tárgyalhatnak az eladókkal.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a kereslet felfutása a várakozásokat is meghaladta és arra utal, hogy az idén is erős év lesz a lakáspiacon. A kereslet felfutása mellett a kínálat csupán 12 százalékkal nőtt, ami azt jelzi, hogy a kínálatba frissen bekerülő lakások tulajdonosai a korábbinál több érdeklődőre számíthatnak". A szakember hozzátette: a nagy kereslet miatt a vásárlók alkupozíciója egyelőre korlátozott.

Százalékban mérve

Az ingatlan.com elemzése szerint a múlt év során a budapesti használt lakások esetében 2017-ben kevés esetben tudtak elérni jelentősebb árkedvezményt a vevők. Az átlagos alku mértéke a fővárosban 2,6-4,6 százalékos volt ingatlantípustól függően. "A fővárosban csupán minden huszadik adásvétel esetében licitáltak felfelé a vevők a hirdetési árakhoz képest.

Egymillió forintnál nagyobb alku pedig az esetek negyedénél volt Budapesten. A tipikus áralku mértéke tavaly kisebb volt mint 5 százalék." - mondott néhány példát Balogh László arra, hogy az aktív kereslet miatt a reálisan árazott ingatlanok esetében egyelőre még szűk tere van az alkunak.

Változó alkupozíciók

Az ingatlan.com elemzéséből kiderül az is, hogy a vidéken a vevők alkupozíciója nagyban függ attól, hogy hol található az adott ingatlan. A nagyobb városokban, köztük a megyeszékhelyeken és az egyetemvárosokban Budapesthez hasonlóan az alku meglehetősen korlátozott mértékű. "A megyei jogú városokban tavaly átlagosan 3,6-6,2 százalék között lehetett alkudni az ingatlanokra. Legnagyobb mértékben a családi házak árait tudták lejjebb szorítani a vevők, legkevésbé pedig panellakások árai csökkentek az alkufolyamat során." - fogalmazott Balogh László.

Erős év várható

Az ingatlan.com elemzés szerint az év első heteiben látható kiugró kereslet alapján idén is erős éve lehet a lakáspiacnak. Folytatódhat a vidék felzárkózása, elsősorban a nagyvárosokban és azok 50 kilométeres körzetében található településeken várható élénkülés. Budapesten pedig mind a használt, mind az új lakásoknál lehet jelentős pörgés. Az áremelkedés várhatóan kitart 2018-ban is, bár ennek mértéke a korábbi évekhez képest visszafogottabb lehet.