A robotok hozhatják el a briteknek az alapjövedelmet

2018.02.18. 20:49

Egy új tanulmány szerint a brit kormánynak minden állampolgárnak 10 ezer fontnyi alapjövedelmet kellene fizetni. A kutatás szerint mindenki kétszer 5000 fontot kapna egy kétéves időintervallumon belül, viszont ezzel együtt megszűnnének a különböző állami juttatások és adókedvezmények.

A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy az automatizálás következtében rengetegen veszítik el munkahelyüket a következő időszakban, ezért kellene a brit kormánynak 10 ezer font értékű alapjövedelmet biztosítania.

A gyakorlatban ez úgy festene, hogy az 55 év alatti állampolgárok kétszer 5000 fontot kapnának egy kétéves periódusban. A pénz támogatás lenne az embereknek a 2020-as évekre, amikor a világ a technológiai fejlődés miatt várhatóan nagy változásokon megy majd át.

A fizetés egy független brit alaptól jönne.

A jelentkezőknek semmilyen teszten nem kell átmenniük, csak azt kell elmondaniuk, hogy mire költik majd el az összeget. A The Royal Society for the encouragement of the Arts, Manufactures and Commerce (RSA) szóvivője elmondta, hogy ez lehetne az alapjövedelem kezdete.

Az RSA munkatársa szerint jelenleg túl sok háztartás kiszolgáltatott, nincsenek felkészülve azokra a  változásokra, amit például az automatizálás, az öregedő társadalom, a brexit, vagy a klímaváltozás okozhat majd az elkövetkező években.

illusztrációFotó: Marton Szilvia - Origo

Szerinte a mostani gazdaságokban kezd megszűnni az, hogy a kemény munka jó fizetéssel párosul. Ez a pénz pedig segítség lehetne a nehéz anyagi helyzetben lévőknek ahhoz, hogy talpra álljanak. A kutatás kitér arra is, hogy különösen jól jöhet ez a szakképesítés nélküli munkásoknak, mert ezáltal több idejük marad olyan újfajta tudást elsajátítani, amivel piacképesebbek lehetnek.

Emellett olyan startupok is elindulhatnának, amelyek éppen az anyagi problémák miatt sosem jöhetnének létre. Mivel ez a fajta jövedelem sok állami támogatást kiváltana, helyettesítene, ezért az állam is visszaforgathatna valamennyit az alapba a megtakarításokból.

Akik támogatást kapnának, azok nem igényelhetnének sem adókedvezményeket, sem pedig adóvisszatérítést, ez a kitétel pedig vélhetően elrettentené a tehetősebbeket, hogy megpályázzák a támogatást.

 

illusztrációForrás: Universal Robots

Az RSA egyébként az éves költségeket 14,5 milliárd fontra becsüli, a 13 éven át tartó program pedig összesen 462 milliárd fontba kerülne.