Kiderült, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom

magyar telekom t-mobile
A Magyar Telekom logója.
Vágólapra másolva!
A Magyar Telekom bejelentette, hogy 25 forintos osztalékot javasol részvényenként. A vállalat negyedik negyedéves gyorsjelentését a tőzsdei zárás után teszik közzé.
Vágólapra másolva!

A Magyar Telekom igazgatósága a 2017-es üzleti év után részvényenként

25 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek.

A Magyar Telekom április 10-én tartja éves közgyűlését, osztalékra azon részvényesek lesznek jogosultak, akik 2018. május 15-én értékpapírszámlájukon Magyar Telekom részvénnyel rendelkeznek.

Az osztalék kifizetésének javasolt kezdőnapja 2018. május 25.

A Magyar Telekom logója Forrás: MTI/Mohai Balázs

A társaság tavaly szintén 25 forint osztalékot fizetett. A cég a 26,066 milliárd forint osztalékot a magyar számviteli törvény szerinti 2016-os, 28,53 milliárd forint nettó eredményéből fizette ki, a

fennmaradó 2,47 milliárd forintot pedig eredménytartalékba helyezte.

A Magyar Telekom közölte: az osztalékpolitikája azon alapul, hogy a nettó eladósodottsági rátát (a nettó adósságnak az összes tőkére vetített aránya) a 30-40 százalék közötti tartományban tartsák, figyelembe véve a csoport jövőbeni pénzügyi helyzetét is.

A társaság várhatóan szerdán tőzsdezárás után teszi közzé a tavalyi negyedik negyedévi gyorsjelentését.