Egyre több helyen vezetik be a műanyag bankjegyet

2018.02.23. 18:26

A polimer alapú bankjegyek nemcsak tartósabbak, hanem vízállóak, nehezebben használódnak el, könnyebb őket tisztán tartani, macerásabb hamisítani, ráadásul még rendkívül jól is néznek ki.

Az ausztrálok bankjegye teljesen vízálló, és ellenáll mindenféle piszoknak is, ráadásul egy különleges polimerből készült, amitől kissé viaszossá válik a felület is.

Ráadásul akár kétszer vagy háromszor tartósabbak is, mint a hagyományos bankjegyek, így ritkábban kell cserélnie őket a nemzeti banknak. Szemben az amerikai dollárral, vagy számos más országban használt hagyományos anyaggal, amiket a kormányoknak általában négy és fél évente cserélni kell, mintegy 10 milliárd dolláros költséggel. 

Ausztrália polimer alapú bankjegyeForrás: AFP/William West

Az ausztrálok ismét változtattak egyik bankjegyükön, ezúttal az 5 dollároson, amely ennek eredményeként sokkal intenzívebb színhatású lett, ráadásul mozgatás közben az egyik őshonos madár szárnycsapkodásai is láthatók.
A polimer alapú bankókat először 1988-ban vezették be a kontinensnyi országban, és példájukat több állam – szám szerint húsz – követte, például Kanada, Új-Zéland és Vietnám, valamint az Egyesült Királyság, ahol 2016 óta lehet fizetni az új típusú bankjeggyel.

Angol 10 fontos bankjegyForrás: AFP/Chris J Ratcliffe

Tavaly szeptemberben jelent meg a briteknél a második polimer alapú bankjegy, az 5 fontos után a 10 fontos bankó, amelynek hátoldalán ráadásul egy ismert nő látható, a méltán híres angol író, Jane Austen.

Vietnámban is igen hamar átálltak a polimer alapú bankjegyekre, 2003-ban bocsátották ki az elsőt, majd 2006-ig bezárólag már csak olyan fizetőeszköz került forgalomba, amely az új technikai eljárással készült.

Ugyanakkor 2012 augusztusában Nigéria bejelentette, hogy nem sikerült az átállás a polimer alapú bankjegyekre, mert „számos nehézségbe ütköztek az előállítás és feldolgozás során”. 

II. Erzsébet a kanadai bankjegyenForrás: AFP/Photononstop/Philippe Turpin

2011-ben Kanadában biztonságtechnikai, gazdaságossági és környezetvédelmi megfontolások vezettek a polimer alapú bankjegyek kibocsátásához, ráadásul a címletekhez tartozott portrékat is lecserélték. 

Idén februárban pedig Botswana jelentette be – engedve a lakossági nyomásnak –, hogy lecseréli a 10 pula értékű bankjegyét polimer alapúra.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK