10 dolog, amiért futva nyitunk lakástakarékot

2018.03.03. 14:05

Körülbelül egymillió lakástakarék szerződés van ma hazánkban, ehhez hasonló számokkal csak a biztosításoknál vagy éppen a nyugdíjpénztáraknál találkozunk. A nagy népszerűség nem véletlen, számos olyan tulajdonsággal bír az LTP, ami bárki számára vonzó lenne. A Bankmonitor összegyűjtött egy tízes listát, amelye n rajta vannak a főbb előnyök. Remélhetőleg azok legnagyobb megelégedésére, akikben eddig azért maradtak kételyek.

1. Állami támogatás

Mit szépítsük, valóban az állami támogatás a legnagyobb dobás a lakástakaréknál. A befizetésekre 30%-os pluszt ad az állam, egy szerződésnél viszont a felső határ a támogatásra 72 ezer forint. Ezt akkor érhetjük el, ha havi alapon 20 ezer forintos befizetést vállalunk. Csak a megtakarítási részt nézve, 4-10 év közötti szerződéseknél a felhasználható összeg 1,2-3,1 millió forint.

2. 10% feletti hozam kockázatmentesen

A szinte lehetetlen kategóriájába esik, hogy magas hozamot érjünk el alacsony kockázat mellett, de a lakástakaréknál erre is van lehetőség. Ha a legrövidebb megtakarítási időszakot, a 4 éveset választjuk, akkor az évesített hozamunk közel 11% lehet még most is. A lakástakarék a lekötött betétre alig ad kamatot (0,1%-ot), viszont a befizetésekre járó 30 százalékos állami támogatás jelentős hatással van a számlánk egyenlegére. Összességében akkor tudjuk a legmagasabb EBKM-et elérni, ha a 4 éves LTP-t választjuk, a futamidő növelésével az elérhető évesített hozam csökken, 10 évre már 6% alá. De, ha jobban meggondoljuk, még ez utóbbi hozam is sokkal nagyobb, mint amit egy kockázatmentes befektetéstől elvárhatnánk.

3. Többszörözhető a támogatás

A rendszert úgy hozták létre, hogy több szerződést is köthessenek a családok, márpedig ilyen esetben mindegyik szerződésre jár az állami támogatás. Annyi megkötés van, hogy csak közeli hozzátartozók részére lehet lakástakarékot kötni. Nem véletlen, hogy rendszeresen azt látjuk, hogy

több, akár 3-4 szerződést is kötnek egyszerre, hiszen sokkal nagyobb összeget (állami támogatással megerősítve) költhetnek el a szerződők. Egy család ezt könnyedén meg tudja szervezni, elég csak a gyermekek vagy éppen a szülők nevére a szerződést elindítani.

Nézzen utána a következő kalkulátorral, hogy mekkora összeget érhet el a lakáscéljára!

4. Opcionálisan hitel is felvehető

Amikor aláírunk egy lakástakarék szerződést,  akkor az adott befizetés mellett egy meghatározott szerződéses összegre mondunk igent. Ez a befizetés, az állami támogatás, a betéti kamat mellett a lakástakarék hitelét is tartalmazza. Ez utóbbit viszont nem szükséges felvenni, ez egy lehetőség. Azok számára lehet óriási előny mindez, akiknek nem elegendő a megtakarítási rész. Csak egy példa, ha 4 évre kötünk szerződést, akkor az 1,2 milliós megtakarítási rész mellé 1,5-1,9 millió forintos hitelt is felvehetünk. Összességében akár több mint 3 milliót is az ingatlancélodra fordíthatunk.

5. A hitel fix kamatozású

A lakástakarékok hitele annyiban speciális, hogy rendszerint jóval rövidebb futamidejűek (a megtakarítási időszak és a hitel-visszafizetés időszaka közel megegyezik), mint egy hagyományos lakáshitel. Ráadásul

csak olyan hitelt adnak a pénztárak, melyeknek rögzített a kamatozása. Azt már a leszerződéskor tudni lehet, hogy mekkora hitelt és milyen kondíciókkal vehetünk fel. Érdemes megnézni a THM-eket, és tudni azt, hogy most mekkora a jelentősége a fix kamatnak. A jegybank várakozásai is arra lehet számítani, hogy a következő években megindul a kamatemelkedés, vagyis egy változó hitel törlesztője is emelkedni fog. A biztonság és kiszámíthatóság egy ilyen időszakban mindenképpen felértékelődik.

6. Rugalmasan változtatható a szerződés

A saját igényeinkre szabva tudjuk beállítani a szerződés feltételeit , így választhatunk különböző befizetési összeget, sőt a futamidőben is nagy szabadságunk van (4-5-6-8-10 éves is van). De akkor sem kell aggódnunk, ha időközben módosítani szeretnénk a feltételeken, mert a havi befizetést növelhetjük/csökkenthetjük, sőt a megtakarítási futamidőt is meghosszabbíthatjuk. Fontos megjegyezni, hogy a szerződések átruházhatók, megoszthatók és összevonhatók, ha úgy szeretnénk. Arra figyeljünk, hogy bizonyos akcióknál az átruházás nem lehetséges (vagy a kapott kedvezményt vissza kell fizetni), és a szerződés módosításnak is lehetnek járulékos költségei, ezek viszont néhány ezer forintnál nem jelentenek nagyobb kiadást.

A lakástakarék előnyeiForrás: Photononstop/Photononstop/Charlie Abad

7. Széles körben felhasználható

Tegyük a szívünkre a kezünket és mondjuk azt, hogy ne lenne szükségünk (akár a környezetünkben) a következő években olyan összegre, amit ingatlancélra fordítanánk. Szinte mindenki elérkezik olyan élethelyzetbe, amikor az ingatlancélja nagyon is aktuálissá válik. A lakástakarék felhasználhatósága pedig kellően széles. Többek között lakásvásárlásra, építésre, felújításra, korszerűsítésre, hitel-visszafizetésre, de még beépített berendezésekre is el lehet költeni a számlán lévő összeget.

8. Hitelkiváltás akár teljesen ingyenesen

A fogyasztóbarát hitelek  minősítést a jegybank tavaly nyáron indította el, azóta a nagybankok mind megjelentek a saját termékeikkel. Az egyik elvárás épp az volt a legalább 3 évre fix kamatozású hitelektől, hogy

a lakástakarékból ingyenesen lehessen előtörleszteni. A bankok az előtörlesztésre 1,5 százalékot nyugodtan elkérhetnek, amit az előtörlesztett összegre számítanak ki. Vagyis, ha 1 millió forintot fizetnél vissza, akkor az előtörlesztési díj alsó hangon 15 ezer forint lehetne. A kivétellel viszont még ettől is megszabadulhatsz.

9. Akcióval a számlanyitási díj is elfelejthető

Könnyedén belefuthatunk olyan kedvező ajánlatokkal a lakástakarékoknál, melyben azzal kecsegtetnek, hogy elengedik részben vagy egészben a számlanyitási díjat. Ez az egyetlen nagyobb kiadási tétel (a szerződéses összeg 1%-a), ami több tízezer forintos kiadással egyenértékű. De vigyázzunk, sokszor a díjak elengedése együtt jár egy kapcsolt termék igénybe vételével (pl. bankszámla, biztosítás, ÖNYP). Azonban ritkán olyan akciók is nyitottak lehetnek, melyekhez nem kell extra termékre leszerződni.

10. Biztonságban van a pénz

Végül, de nem utolsó sorban megjegyeznénk, hogy az LTP szerződéseknél sem maradsz védelem nélkül. Nem mintha olyan intézményekről beszélnénk, ahol reális veszély lenne a fizetésképtelenség, de fontos kiemelni, hogy a befizetett betéti összegre és azok kamataira az OBA (Országos betétbiztosítási Alap) ad 100 ezer euróig védelmet. Ez bőven elegendő ahhoz, hogy még a több szerződést kötők igényeit is kielégítse.