A kínai vereség után indiai kaját árul az Amazon

2018.03.08. 12:58

Miután Kínában nem volt olyan sikeres, mint a világ többi részén, Jeff Bezos az Amazon vezetője új irányba tereli a cégét az ázsiai piacon. Kínában az Alibaba és a JD.com népszerűségével nem tudott versenyezni az amerikai vállalat, Indiában viszont 1,3 milliárd ember várja, hogy felfedezhesse az online vásárlás világát.

Jeff Bezos, az Amazon vezére 5,5 milliárd dollárt szánt az indiai piacra és Amit Agarwalt bízta meg, hogy okosan fektesse be az összeget. Agarwal Mumbaiban nőtt fel és jól ismeri az ország sajátosságait és éppen ezért esett rá a választás.

A 44 éves Agarwal évek óta próbálja az Amazont úgy formálni, hogy az a helyiek életvitelének és szokásainak is megfeleljen. Egyik példa erre, hogy a cég hiteleket biztosít olyanoknak is akiknek nincs bankszámlája, valamint egy olyan alkalmazást is készítettek, ami a gyengébb minőségű telefonokon is jól fut, hiszen a kisvárosi indiaiak főleg ilyen készülékeket használnak, a korszerűbb Amazon alkalmazást pedig nem mindig képesek kezelni az elavult rendszerek.

A webáruház összetételét is megváltoztatták, feltöltötték olyan árukkal amiket szívesen vesznek az ország lakosai. Az olcsó elektronikai termékek mellett megjelentek a tradicionális indiai ételek instant változatai is. Azonban egyenlőre ezek az erőfeszítések sem elegendőek ahhoz, hogy öt év után végre versenybe szálljanak a Flipkart Online Services-zel, amely a helyiek választása, ha online vásárlásra adják a fejüket.

illusztrációForrás: AFP/Loic Venance

Indiában az is gátja a terjeszkedésnek, hogy az indiai kevésbé homogén társadalom, mint az amerikai. Régióról régióra változnak a szokások és a kultúra is. A nagyvárosokban egyszerű eladni a különböző dolgokat online, de a vidéki településeken – ahol nem mindenkinek van internetkapcsolata és okostelefonja – sokkal nehezebb dolga van az Amazonnak.

Agarwal szerint nyugaton az átállás a hagyományosról az online vásárlásra fokozatos volt, viszont Indiában a cégnek a semmiből kellett összerakni a rendszert és a befektetésük több mint fele csak arra ment el, hogy megépítsék a raktárakat és összehozzák a szállításhoz szükséges logisztikát.

Csak az előző évben, az Amazon nemzetközi vesztesége 3 milliárd dollár volt, főleg az indiai logisztikai fejlesztések és a digitális fizetés kialakítása miatt.

Agarwal 2013-ban költözött vissza Indiában és már 15 éve áll az Amazon alkalmazásában. Első éveit azzal töltötte, hogy próbálta meggyőzni a befektetőket arról, hogy az online vásárlás már nem csak az angolul tudó indiaiak kiváltsága. Mára ezt sikerült bizonyítania is, hiszen az Amazonnak már 150 millió felhasználója van, akik több millió termék közül válogathatnak.

Az Amazon sikeresen építette ki saját kézbesítő hálózatát is egy olyan országban, ahol a megjelenésük előtt egyáltalán nem volt szokványos a csomagok házhoz szállítása. A legnagyobb kihívást az indiai városok forgalmi káosza jelentette, ezért az Amazon egy motoros és biciklis szállítókból álló kisebb hadsereget toborzott.

illusztrációForrás: Getty Images/David Ryder

Az Amazonnak jelenleg 41 kézbesítési központja van Indiában, ráadásul pedig elindították az I Have Space nevű programot, amelynek segítségével 225 város 17 500 üzletét használják ideiglenes raktárként. Az infrastruktúra kiépítése mellett a lakosság oktatása szintén fontos feladat.

Az Amazon társult a környékbeli bolttulajdonosokkal, akik megmutatják a vásárlóknak az alkalmazás működését, és azt is, hogyan kell megtalálni az interneten az általuk keresett termékeket, mi alapján kell összehasonlítani az árakat és hogyan kell megrendelni a kiválasztott tárgyakat.

Emelett Agarwal csapatának a fele azon dolgozik, hogy a cég által használt, már meglévő technológiákat úgy alakítsák át, hogy azok működőképesek legyenek Indiában is. Az alkalmazás lebutított verziója, a Micron kevesebb memóriát használ és automatikus letöltődik, ha a rendszer úgy érzékeli, hogy a használt telefon túl régi, vagy nem a legfejlettebb.

illusztrációForrás: AFP/Narinder Nanu

A fejlesztők arra is találtak megoldást, hogy az Amazon streamszolgáltatását - a Prime Videot - úgy tudják eljuttatni a felhasználókhoz, hogy bár csökkentik a minőséget a korszerűtlenebb készülékek miatt, de ezzel együtt még élvezhető maradjon a tartalom. A vállalat arra is gondolt, hogy a népszerű Echo okoshangszórót a hindi és az angol nyelv (Hinglish) keverékével látják el, hogy könnyebb legyen kezelni a felhasználóknak.

A fizetés megoldása is komoly kihívást jelentett az Amazonnak, hiszen a bankkártya használata nem elterjedt a kontinensnyi országban. A körülményekre tekintettel a vásárlók fizethetnek készpénzzel a kiszállításkor, de hitelre is vásárolhatnak termékeket, sőt a régiek becserélésével is kaphatnak kedvezményt az újakra. Az Amazon egy digitális hitelnyújtó oldalt is létrehozott a helyi kisvállalkozások támogatására.