Minden idők legnagyobb tőzsdére lépése egy évet csúszik

2018.03.12. 11:59

Óriási figyelem övezi a Saudi Aramco tőzsdére lépésének folyamatát. Azonban beigazolódni látszanak azok a félelmek, miszerint ez leghamarabb csak jövőre lehetséges. A koronaherceg, Mohamed bin Szalmán egyfelől szeretné elérni, hogy 2 ezer milliárd legyen a cég értéke, de még az IPO helyszínét sem döntötték el.

Minden idők legnagyobb nyilvános részvénykibocsátására (IPO) készül Szaúd-Arábia. Az állami olajcég, a Saudi Aramco azért akarja a vagyonának egy részét tőzsdére vinni, mert szeretné, hogy az ország több lábon álljon, elsősorban a turizmus irányába nyitnának.

Az olajfüggőség csökkentése azonban költséges lépés, amihez rengeteg likvid pénz kell. Ugyan 2017 őszén Amin H. Nasser, az Aramco vezérigazgatója azt mondta, hogy jól halad a tőzsdéi bevezetés folyamata, azonban 2018 elején megakadt a dolog.

Akkor még csak a BP vezérigazgatója mondta, hogy a piaci bizonytalanság miatt

a Saudi Aramco IPO-ja átcsúszhat jövőre.

Most azonban kiderült az is, hogy a legnagyobb hátráltató tényező maga a trónörökös, Szalmán herceg. A haladó gondolkodású politikus ugyanis azt szeretné, hogy a vállalatot 2 ezer milliárd dollárra értékeljék.

A szaúdi uralkodó, Szalmán bin Abdel-Azíz király (középen), fia Szalmán koronaherceg (jobbra) és Muhammad bin Nayef belügyminiszter társaságábanForrás: Anadolu Agency/2016 Anadolu Agency/Pool / Bandar Algaloud

Azonban úgy tűnik, hogy az auditálás ezt az összeget a vártnál lassabban tudja kihozni. Az Aramco azt tervezi, hogy részvényei öt százalékát viszi tőzsdére, így az IPO értéke 100 milliárd dollár lenne – írja a Financial Times.

Viszonyításképp érdemes megemlíteni, hogy az eddigi legnagyobb IPO az Alibabához köthető, az értéke 25 milliárd dolláros volt.

Egyelőre az is kérdéses, hogy melyik tőzsdére fog kilépni a vállalat, ugyanis a szaúdi értékpapírpiac önmagában ehhez túl kicsi. Így a részvényeket megosztanák, azok egy részét a hazai tőzsdén bocsátanák ki.

A Financial Times szerint a legnagyobb esélyes London, de New York és Hongkong is befutó lehet. A lap szerint Szalmán herceg az amerikai tőzsdét választaná, de a tapasztaltabb miniszterei, és az Aramco vezetése Londonra szavazna.

Szakértők szerint bár a 2018-as piacra lépés sem lehetetlen, sokkal reálisabb a 2019 első, vagy második negyedévére várni a részvénykibocsátást.