Robbantott a magyar építőipar

2018.03.14. 10:27

Kiugró eredménnyel kezdte az évet, a magyar építőipar, ugyanis rekordot döntött a növekedés üteme. A 43,2 százalékos emelkedés köszönhető annak is, hogy januárban enyhe volt az időjárás. Idén 10-20 százalék lehet az emelkedés.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közzétette a magyar építőipar januári teljesítményére vonatkozó adatokat. Ebből az derül ki, hogy januárban az építőipari termelés

43,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Ezen belül az

épületek építésének volumene 48,4 százalékkal, az egyéb építményeké 33,4 százalékkal nőtt.

A növekedés a kiemelkedő 2017 decemberhez képest is szembetűnő, januárban az építőipar termelése 6,4 százalékkal emelkedett az előző havihoz mérten.

Az építményeknél az ipari épületek mellett a lakóépületek és az oktatási épületek építésének eredménye a növekedés, az egyéb építményeknél a gyorsforgalmi utak építése, valamint a vasútfelújítási munkák és a közműépítések következtében nőtt a termelés.

IllusztrációForrás: AFP/Saeed Khan

Az építőipar ágazatai közül

  • az épületek építésének termelése 59,4 százalékkal,
  • az egyéb építményeké 22,5 százalékkal,
  • a speciális szaképítésé pedig 39,3 százalékkal nőtt.

A megkötött új szerződések értéke az előző évihez képest 5,3 százalékkal emelkedett.

Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 35,0 százalékkal bővült, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 33,5 százalékkal csökkent. Az épületek körében a lakóépületekre, szállodaépítésre, illetve az ipari üzemek építésére kötöttek nagyobb értékű szerződéseket.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállománya január végén 108,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 22,9 százalékkal, az egyéb építményeké 158,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel ezelőtt.

Németh Dávid, a K&H elemzője szerint a kimagasló növekedésben szerepe lehetett annak, hogy januárban nagyon enyhe volt az időjárás, ez pedig kedvezett az építkezéseknek.

A szakember szerint 2018-ban 10 és 20 százalék közötti növekedést érhet el az építőipar.

Németh Dávid szerint az építőipari adatokat nagyban befolyásolhatja a tavalyi magas bázis, 2017-ben ugyanis fokozatosan egyre nagyobb tempót diktált az ágazat, így az idén a következő hónapokban egyre magasabb bázishoz kell mérni a termelést.