Hivatalosan is behívták Mark Zuckerberget

Facebook, érdekes, tény, Mark, Zuckerberg
2010-ben készítettek egy filmet Mark Zuckerbergről, és a Facebook alapításáról. Zuckerberg gyűlöli a filmet, és hazugnak tartja.
Vágólapra másolva!
Az amerikai képviselőház energetikai és kereskedelmi bizottsága meghallgatásra hívta Mark Zuckerberget, a Facebook alapító-elnökét.
Vágólapra másolva!

A bizottság levélben fejezte ki aggodalmait a Facebook adatainak illetéktelen, a Cambridge Analytica brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég által történt felhasználása miatt és egyúttal formálisan is felkérte Zuckerberget egy egyelőre meg nem határozott időpontban tartandó kongresszusi meghallgatásra.

Mark Zuckerberg Forrás: Getty Images/2010 Getty Images/Justin Sullivan

A bizottság vezetője, Greg Walden és rangidős demokrata párti politikusa, Frank Pallone által aláírt levél leszögezi:

a meghallgatás célja, hogy megvizsgálja a több mint 50 millió Facebook-felhasználó személyes adatainak eltulajdonításáról és eladásáról szóló információkat.

A levél hangsúlyozza azt is, hogy ezeket az adatokat a Facebook irányelveit megsértve úgy gyűjtötték be, hogy a közösségi oldal erről nem értesítette a felhasználókat.

A teljes levelet itt lehet elolvasni.