Magyarország felkerült az esport térképre

V4 Esport bajnokság
Mouseesports győztesek
Vágólapra másolva!
Világszínvonalú rendezvényé nőtte ki magát a V4 Future Sports Festival és Budapest három napig az esport világ középpontjává vállt. A rendezvény utolsó napjára is maradtak izgalmak, hiszen vasárnap rendezték meg a Counter Strike elődöntőit és döntőjét. A világhírű DJ, R3hah tüzelte fel a nézőket a nagy döntő előtt, de már a délelőtt folyamán is akadtak komoly meglepetések.
Vágólapra másolva!

A Virtus Pro és a Faze mérkőzésével kezdődött a nap, ahol előzetesen a többség arra számított, hogy simán jut majd be a döntőbe a Faze, hiszen a Virtus Pro manapság nem sorolható a világ élvonalába. Az első map Catche volt és hamar megmutatkozott, hogy nem lesz egyszerű dolga a Faze-nek.

A lengyelek elhúztak a meccs elején, 5-0 ra is vezettek és nyolc menetre volt szüksége a Faze-nek, hogy egyáltalán pontot tudjon szerezni. Onnantól viszont sokkal felszabadultabbá vált a játékuk, olyannyira, hogy 0-7-es állásról hamar megfordították a találkozót és 8-7-es előnnyel mentek a szünetre.

Világszinvonalú volt a V4 Future Sports Festival Forrás: Csudai Sándor - Origó

A térfélcsere után ismét a Virtus Pro nyerte meg a pisztoly kört, a forgatókönyv pedig ezután kísértetiesen hasonlított a mérkőzés elejére. A Virtus el tudott lépni ellenfelétől ás 12-8-as vezetést szereztek. A Faze ismét megkezdte a felzárkózást és GuardiaN triplája után, 14-12-es állásnál a Virtus Pro-nak el kellett használnia az első taktikai időkérését.

Az időkérés után is jobb helyzetben volt a Faze, hamar egyenlíteni tudtak, de a map utolsó két pontját a lengyelek húzták be, így megszerezték az összesített vezetést.

Következett a második map - a Nuke - ahol a Faze az életben maradásért játszott. Ismét erősen kezdett a lengyel csapat és a pisztoly kör megnyerése után 6-3-as vezetést építettek ki. Egyre szorosabbá vállt a mérkőzés és a Faze-nek sikerült egyenlítenie, de 9-9-es állás után ismét megtáltosodott a Virtus Pro és 16-10-re hozni tudták a második felvonást, így 2-0-as összesítéssel verték meg a torna esélyesét és bejutottak a döntőbe.

a legtöbben a Virtus Pronak szorítottak Forrás: Csudai Sándor - Origó

A nap második elődöntője is szoros meccseket hozott. A Hellraisers és a Mousesports Mirage-on kezdték meg a harcot, ahol az egész map alatt kiegyensúlyozottnak tűnt mindkét fél és igazán egyik csapat sem tudott elszakadni a másiktól. Azonban a 14-14-es állás utána a Mouse megnyerte az utolsó két kört, így megszerezték a vezetést az összetettben.

Rengetegen szurkoltak a helyszínen a Hellraisers-nek, de még többen a csapat magyar játékosának, Böröcz "DeathFox" Bencének.

A második map - Cobblestone - ugyanolyan szorosnak bizonyult mint az első, gyakorlatilag semmi nem választotta el egymástól a két csapatot 12 kör után. Azonban 12-11-es vezetésnél sikerült megtörnie a Mouse-nak a Hellraiserst és növelni tudták az előnyüket, amit DeathFoxék már sajnos nem tudtak ledolgozni. A Mousesports 2-0-as összesítésben jutott a döntőbe.

A Mousesport Counter Strike csapata Forrás: Csudai Sándor - Origó

A fináléra rengeteg néző volt kíváncsi, valósággal megtelt a BOK csarnok, a csapatok pedig feszülten várták a kezdést, hiszen nem kevés pénz és a V4 Future Sports Festival bajnoki címe volt a tét. A közönség egyértelműen a Virtus Pro-nak szurkolt, ez nem is csoda, hiszen a lengyel csapat sokak számára szimpatikus volt, főleg miután kiakasztották a magyar zászlót a lengyel-magyar barátság jelében.

Az első mapet Mirrage-on játszották és a Mouse kezdett jobban, 5-0-ra húztak el mire a VP megszerezte az első pontját. Ezt követően beindult a Virtus Pro és sikerült egyenlíteniük, de az első játszma további szakaszában a lengyelek nem tudták megállítani a Mouset, így viszonylag simán szerezték meg az összetett vezetést.

Következett Cobblestona, ahol a Virtus Pro már sokkal jobban teljesített a map elején is és meg sem álltak a 13-2-es vezetésig. A térfélcsere után sem tudtak mit kezdeni a lengyelekkel, akik miután megnyerték a pisztoly kört, hátra sem néztek a 16-2-es végeredményig, így jöhetett a mindent eldöntő utolsó map, Train.

A csapatok nem okoztak csalódást Forrás: Csudai Sándor - Origó

A terrorista oldalon kezdő Mousesports az első maphez hasonlóan nagyon erősen kezdett és sikerült megnyerniük ötöt az első hat körből.

A félidő vége előtt azonban feltámadt a Virtus Pro és ennek köszönhetően csupán egy pont (8-7) volt a különbség a felek között. A térfélcsere után a lengyel csapat nyerte meg a pisztoly kört is sikerült 12-9-es előny kiépíteniük, de miután a Mouse megnyerte a következő kört, a Virtusnak alig maradt pénze. Úgy tűnt azonban, hogy ez sem jelent komoly problémát és azonnal válaszolni tudtak, az eredményjelzőn pedig hirtelen 14 pont állt a Virtus Pro neve mellett, gyakorlatilag biztos volt a győzelem.

A Mousesport viszont nem így gondolta és menetről menetre kapaszkodtak egyre feljebb majd egyenlíteni is tudtak. Máshogy alakulhatott volna a találkozó ha a Virtus Pro nem rontja el a 27. kört, amikor három a kettő ellen maradtak és ha jól játsszák meg az előnyt, egy pontra kerültek volna a győzelemtől, így viszont 14-14-es döntetlen lett az állás. A Mousesport behúzta az utolsó két kört és ezzel ők nyerték meg a V4 Future Sports Festivalt és ők vihetik haza a 238 000 eurós fődíjat.

Mousesports, a V4 Future Sports Festival győztese Forrás: Csudai Sándor - Origó

Biró Balázzsal a rendezvény egyik főszervezőjével és az Egymillióan a magyar esportért egyesület elnökével is beszélt a helyszínen az Origo, aki elmondta, hogy elégedett a rendezvénnyel, hiszen nem csak rengetegen voltak kíváncsiak a fesztiválra a három nap alatt, hanem

magyar siker is született a FIFA 18-ban, ahol Szirtesi Gábor, alias Gabinho vihette haza a fődíjat.

Külön kiemelte a magyar rajongókat, akik végig bíztatták a játékosokat és a csapatokat és remek hangulatot teremtettek a Game Agents mérkőzésein is. A szervezők mindenképp azt szeretnék, hogy ez a rendezvény ne csak egyszeri legyen és már most vannak terveik a jövővel kapcsolatban, emellett pedig már a környező országokból is érkeztek megkeresések egy esetleges együttműködéssel kapcsolatban.

Reméljük jövőre még több csapattal és esetleg major státusszal folytatódik a rendezvény és sokan azt sem bánnák, ha a Dota 2 is felkerülne a műsorra.