Még mindig a csokinyúl a húsvéti kedvenc

A csokinyúl fogyasztás is aktiválhatja a rejtélyes allergiát család Húsvét
Vágólapra másolva!
A Magyar Édességgyártók Szövetsége (MÉSZ) bizakodó a magyar édességpiac kilátásai tekintetében. A Nielsen legfrissebb adatai szerint a tavalyi húsvéti szezonban 900 tonna csokoládéfigurát vittek haza a magyarok, ami 20 százalékos emelkedés 2016-hoz képest.
Vágólapra másolva!

Favoritnak a csokinyúl bizonyult, maga mögé utasítva a második helyezett tojást, továbbá a kacsát, bárányt és csibét is. Az édességek pénzben kifejezett húsvéti forgalma a vásárolt mennyiségnél is jobban, 28 százalékkal nőtt: négy és fél milliárd forint landolt a kasszákban.

Illusztráció Forrás: Dreamstime

A teljes éves magyar édességpiac forgalma 2017-ben több mint 200 milliárd forint volt, idén ezt valamivel meghaladó – becslésük szerint 2-3 százalékos további növekedést előre jelezve – összegre számítanak a szövetség tagvállalatai, amelyek a hazai forgalom több mint 80 százalékát fedik le, mondta Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetsége elnöke.

A húsvéti szezonban a figurás csokoládék mellett a cukorkák iránti kereslet is megnő, másrészt maga a cukorkapiac is jobban teljesített a teljes édességpiachoz képest az elmúlt egy évben az innovációknak köszönhetően.

A fogyasztók egyre nyitottabbak a magasabb minőséget képviselő, kiváló alapanyagokból készített, magasabb árkategóriában található termékekre. A korábbi éveket még a fogyasztás mennyiségének csökkenése jellemezte, de a kereslet már ekkor is folyamatosan a minőség felé tolódott el – tette hozzá az elnök.

Illusztráció Forrás: Wikipedia

Az édességgyártók számára a húsvét általában még a karácsonynál is nagyobb keresletet támaszt a figurás csokoládék iránt, melyekből az eladás mennyisége akár ötödével is meghaladhatja a decemberi időszakot – fejtette ki Sánta Sándor. Valamint hozzátette, hogy húsvétkor a csokinyúl már négy éve a legkedveltebb figura.

Egy európai keretmegállapodás alapján 2020-ig 10 százalékkal kell csökkenteni az élelmiszeripari termékek hozzáadott cukortartalmát, és az édességgyártók az Élelmiszerforgalmazók Országos Szövetségével közösen, önkéntes vállalásokkal már elkezdték a csökkentést.

Egyre nagyobb teret nyernek a speciális igényeket kielégítő édességek, például a glutén-, cukor-, és laktózmentes termékek is, és várható hogy a kereslet tovább nő irányukban.