Komoly árcsökkentést jelentett be az IKEA

IKEA
Young couple assembling new bed in a new house
Vágólapra másolva!
Jó hírt kaptak azok az IKEA bútort vásárlók, akik Budapesttől legalább 50 kilométerre laknak. Számukra ugyanis ezentúl a fele annyiba fog kerülni a házhoz szállítás, ami a legrosszabb esetben is 38 ezer forint lehet.
Vágólapra másolva!

Csökkenti házhozszállítási díjait az IKEA, méghozzá jelentősen. A vállalat közleménye szerint

Emiatt és a vásárlói visszajelzések miatt április elsejétől megváltoztatja a házhozszállítás díjazását,

azonban ez a budapesti kiszállításokat nem érinti.

Csak azok a vásárlók járnak jól, akik Budapesttől 50 kilométernél távolabb laknak, ők viszont

50 százalékos csökkenést tapasztalnak majd.

Fiatal pár IKEA ágyrácsot szerel össze Forrás: Shutterstock

Az IKEA jelenleg a házhoz szállítási díjakat két szempont alapján szabta meg. Egyfelől az áru értékét nézték meg, míg a másik szempont a szállítási távolság volt.

Ezt így kell elképzelni, ez a budaörsi IKEA aktuális, még nem frissített árlistája:

Áprilistól a Zóna 3,4,5 és 6 olcsóbb lesz Forrás: IKEA

Hogy pontosan melyik település melyik zónába esik, azt irányítószám alapján itt lehet megnézni.

Azonban az új árazást április elsejétől 6 árérték és a korábban használt 6 különféle kiszállítási zóna határozza majd meg. A házhozszállítás díja 4990 forinttól,

az online rendelés díja pedig 7990 forinttól maximum 37 990 forintig terjed.

Fontos megemlíteni, hogy ezek az árak tartalmazzák a 3000 forintos összekészítés díját.