Nincs meglepetés, nem változott az alapkamat

MNB épülete
A Magyar Nemzeti Bank központi épülete, a főváros V. kerületében, a Hold utcában.
Vágólapra másolva!
A Monetáris Tanács nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,9 százalékos szintjén, és a kamatfolyosó sem módosult - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Vágólapra másolva!

A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak, tehát nem történt meglepetés. Az egynapos jegybanki fedezett hitel kamatlába 0,9 százalék, az egynapos jegybanki betét kamata pedig mínusz 0,15 százalék maradt.

A jegybanki alapkamat 0,9 százalékon áll 2016. május 25. óta.

A közelmúltban a jegybank nem szokványos eszközökkel kívánta finomhangolni a monetáris politikát, amelyek közül az egyik legfontosabb eszköze a 3 hónapos betétállomány szűkítése azon célból, hogy a kereskedelmi bankok a jegybank eszközeinek igénybe vétele helyett a reálgazdaságot finanszírozzák, ill. állampapírokat vásároljanak, írja Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

Az MNB épülete Forrás: MTI/Balaton József

Az MNB Monetáris Tanácsa a tavaly szeptemberi ülésén 75 milliárd forintban korlátozta a három hónapos betét 2017 év végétől fennálló állományát.

Mindemellett bővítette a swapeszközök állományát is annak érdekében, hogy a lazító hatás a hozamgörbe minél hosszabb szakaszán minél hamarabb érvényesüljön Ennek biztosítása érdekében a Monetáris Tanács két nemkonvencionális eszköz 2018. januári bevezetéséről döntött, amelyek a monetáris politikai eszköztár szerves részét képezik.

Az elemzésből az is kiderül, hogy a monetáris kondíciók szigorítására így a jövő év elejéig nem számít a Takarékbank elemzője, akkor is először a nem-konvencionális eszközök visszavonására kerülhet sor, majd azt követheti az alapkamat lassú, fokozatos emelése, amely azonban 2020 közepéig változatlan maradhat.

Növelték a GDP-előrejelzést is

A Magyar Nemzeti Bank emelte GDP-előrejelzését:

az idén a korábban várt 3,9 százalékkal szemben 4,2 százalékos bővülést vár,

a jövő évi növekedési előrejelzését pedig 3,3 százalékra emelte a korábban várt 3,2-ről a kedden közzétett inflációs előrejelzésében.

Az inflációs várakozás nem változott, az idén 2,5 százalék, jövőre 2,9 százalék, 2020-ra 3,0 százalékos inflációval számol a jegybank. A mostani előrejelzés szerint a GDP 2020-ban 2,7 százalékkal bővül majd. Az MNB legutóbbi, decemberi jelentése a gazdasági növekedést 2018-ban 3,9 százalékra várta, úgy számolták, hogy utána lassul: 2019-ben 3,2 százalék, 2020-ban 2,7 százalék lesz.