Kylie Jenner multimilliomost csinált két barátból

Kylie Jenner
Vágólapra másolva!
Az ausztrál vállalkozók, Alex Tomic és Nik Mirkovic még be sem töltötték 21. életévüket, amikor előrukkoltak egy ötlettel, amely később annyira bevált, hogy multimilliomosok lettek, terméküket pedig Kylie Jenner és Connor McGregor is használja.
Vágólapra másolva!

A nagy ötletet akkor találta ki a két fiatalember, amikor Tomic kibukott az egyetemről már az első szemesztere végén. Néhány órával ezután már össze is ültek és felmérték, hogy mennyi megtakarításuk van, majd összedobták a pénzüket és nagyjából 15 ezer dollárral vágtak neki a vállalkozásnak.

Három évvel később vállalatuk már 40 millió dollárt generált az eladásokból, 2017 oktoberében pedig a 35 millió dolláros közös vagyonukkal sikerült felkerülniük az Australia Financial Review legfiatalabb milliomosainak 2017-es listájára.

Nik Mirkovic és Alex Tomic Forrás: Facebook/Nik Mirkovic & Alex Tomic

A termékük a HiSmile Ausztrália és a világ egyik legnépszerűbb otthoni fogfehérítője, sikerét pedig nagyrészt annak köszönheti, hogy Tomic és Mirkovic remekül használták a közösségi médiát és sikerült megtalálniuk a legjobb csatornákat termékük számára.

Megfigyelték, hogy egyre befolyásosabbak az internetes influencerek és ennek megfelelően olyan termékkel szerettek volna kijönni, amely kihasználja a trend által biztosított lehetőségeket. Így született meg a HiSmile koncepciója, amely éppen a 15-25 éves közösségi média felhasználókat célozta meg.

A HiSmile 59 dollárba kerül és a csomagban van egy LED lámpa, egy tubus gél, valamint a fogakra helyezendő, leginkább fogvédőre hasonlító eszköz.

Mirkovic elmondta, hogy az elején még úgynevezett micro-influencerekkel reklámoztak. Ők olyan felhasználók, akiknek néhány ezres a követőszámuk. A kezdés után 18 hónappal az eladások már elérték a 10 millió dolláros értéket.

Obsessed with my @hismileteeth #hismile #teethwhitening #ad

Kylie (@kyliejenner) által megosztott bejegyzés,

Az áttörést a páros számára az jelentette, amikor 2016-ban sikerült megszereziük Kylie Jennert a kampányukhoz. Jennernek akkor 75 millió követője volt és többségük beletartozott a HiSmile által megcélzott rétegbe. A felek hónapokon át tárgyaltak mire sikerült megállapodniuk. Azóta a márka nagyot nőtt és mára elérte az 1,7 milliós Facebook kedvelést, valamint a majdnem 750 ezer Instagram követőt.