Szárnyalnak a magyar fizetések, a Tesla pedig teljesen leáll a gyártással

global business growth working man figurine businessman finance person investment looking stock market béremelés fizetés fzetések building top leadership leader concepts economy toy stack money coins success communication currency development gree
32507089 - working men creating global business growth
Vágólapra másolva!
A héten kiderült, hogy az Amazon dolgozói a cég hatalmas sikerei ellenére is embertelen körülmények között dolgoznak. A magyar fizetések továbbra is szárnyalnak, 2018 februárjában a bruttó átlagkereset 306 500 forint volt. Hatalmas felfedezést jelentettek be japán tudósok, miután a Csendes-óceán fenekén, Tokiótól mintegy 1850 kilométerre ritkaföldfém-lelőhelyet találtak. Abból az alkalomból, hogy Magyarországon rendezik meg a Divízió I/A Jégkorong Világbajnokságot, az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank. Az érmén lévő ábra az Origo fotósának munkája alapján készült.
Vágólapra másolva!

A tűzgyűrűnél is brutálisabbra bukkantak az óceán alatt

Hozzávetőlegesen 2500 négyzetkilométernyi kiterjedésű, egybefüggő ritkaföldfém-lelőhelyet találtak japán kutatók a Csendes-óceán fenekén, Tokiótól mintegy 1850 kilométerre, Minamitorishima sziget közelében.

illusztráció Forrás: AFP/Behrouz Mehri

A tudósok szerint a most feltárt terület nagyjából 16 millió tonna ritkaföldfém-oxidot koncentrál. Ebből meg lehet oldani 780 évre az ittrium, 620 évre az európium, 420 évre a terbium és 730 évre a világ diszpórzium ellátását.

Embertelen körülmények között dolgoznak az Amazon raktáraiban

Az Amazon alkalmazottai állítólag annyira félnek teljesítményük megítélésétől, hogy még mosdóba sem nagyon mernek elmenni. Az Amazon raktári dolgozói annyira féltik a munkájukat, hogy inkább üvegbe végzik a kisdolgukat.

illusztráció Forrás: Getty Images/David Ryder

Állítólag azok az alkalmazottak, akik a csomagokba készítik össze a rendeléseket, hordanak maguknál egy pisisüveget, mert a mosdó túl messze van. Akik a raktár felsőbb emeletén dolgoznak, el sem indulnak, mert a mosdó négy szinttel lejjebb van és meglepően nagy távolságra.

Sosem látott magasságokban a magyarok fizetése

A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a magyar bérekre vonatkozó legfrissebb adatokat. Ebből az derül ki, hogy 2018 februárjában a bruttó átlagkereset 306 500 forint volt.

illusztráció Forrás: 123rf

Ez pedig komoly növekedés, pontosan 11,9 százalékkal magasabb annál, mint egy évvel korábban volt. A pénzügyi, biztosítási tevékenységben dolgozóknál voltak a legmagasabbak a fizetések (555 600 forint).

Néhány fillérből csinált 10 millió dollárt egy férifi pár hónap alatt

Trevor Chapman, 200 dollárból (50 ezer forintból) megnyitotta az LDSman.com oldalt, ahol egyszerűen elkezdett online árulni kínai kacatokat. Három hónappal később Chapman a napi 12 órás műszak helyett már csak másfél órát dolgozott hetente a maga kis cégénél.

illusztráció Forrás: Getty Images/Joe Raedle

Ennyi idő kellett ugyanis, hogy az oldal átlépje az 1 millió dolláros forgalmat. A növekedés felkeltette egy e-kereskedelemmel foglalkozó vállalat figyelmét, és az ügynökség 10 millió dollárért felvásárolta Chapman weboldalát.

A Tesla teljesen leáll a gyártással

A Tesla ismét leállítja a Model 3-as gyártását. A szünet alatt a a Tesla dolgozóinak egy része szabadságra megy, a többiek pedig otthon maradnak, azonban fizetést ebben az időszakban nem kapnak.

illusztráció Forrás: AFP/Chandan Khanna

A vállalat továbbra sem képes leszállítani a megígért mennyiséget első tömegautójából, és ez kezd aggasztó lenni a befektetők számára is. A leállás hírére zuhanni kezdtek a Tesla részvényei, Musk pedig bevallotta, hogy a túlzott automatizálás hiba volt.

Hatalmas pályázati átverés kering az interneten

Megalapozatlan hírek terjednek az Otthon Melege 2018-as alprogramok elindításáról. Az Origo tudomása szerint, még mindig sokan bedőlnek az interneten terjedő álhíreknek az Otthon Melege programmal kapcsolatban.

illusztráció Forrás: Getty Images/iStockphoto/Liderina/Liderina

Sokan ugyanis – a hamis információk miatt – személyi igazolványuk, lakcímkártyájuk és a NAV-tól beszerzett, tartozásmentességet igazoló dokumentum birtokában felkeresik a lakhelyük szerinti illetékes önkormányzati irodát a pályázattal kapcsolatban, de a 2018-as alprogramok még nem indultak el.

Kiderült, hogy mekkora fizetést kapnak a Facebook dolgozói

Az Egyesült Államokban az ország statisztikai hivatala szerint (BLS) az éves fizetések mediánja 2017 negyedik negyedévében 44 564 dollár volt. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos amerikai 11,1 millió forintnak megfelelő összeget visz haza évente.

illusztráció Forrás: AFP/NurPhoto/Jaap Arriens

Azonban a Wall Street Journal most közzétette a Facebook fizetéseit, ahol az éves mediánbér 240 ezer dollár, azaz 60 millió forint évente, vagyis 5 millió forint havonta. A cég vezetője, Mark Zuckerberg keres a legjobban, az ő fizetése tavaly 8 852 366 dollár (2,2 milliárd dollár) volt, 37-szer több, mint egy átlagos Facebook-dolgozóé.

Tarolnak a kamucipők

Az újhullámos divattervezőknek sikerült a hamis cipőkből luxiscikkeket varázsolni. A Ceeze megrendelésre készíti el a legvadabb lábbeliket, és hiába minősülnek hamisítványnak, vannak akik mégis több ezer dollárt fizetnek értük.

A Ceeze egyik cipője Forrás: Ceeze

Bizonyos típusokat maguk terveznek, de bárkinek készítenek cipőt megrendelésre is. Ehhez jelenleg el kell menni az üzletükbe, ahol a divattervezőkkel közös egyeztetés után készül el a műremek.

Új 50 forintos jön a hokivébé miatt

Abból az alkalomból, hogy Magyarországon rendezik meg a Divízió I/A Jégkorong Világbajnokságot az 50 forintos forgalmi érme emlékváltozatát bocsátja ki a Magyar Nemzeti Bank.

Az érme hátoldala Forrás: MNB

A különleges fémpénz 2 millió példányban kerül forgalomba, közülük 12 000 érme díszcsomagolt első napi veretként (verdefényes kivitelben), 5 000 különleges, tükörfényes veret pedig a 2018-as forgalmi sor részeként. Az érme hátoldalán szereplő ábra egy fénykép alapján készült, a Magyar Jégkorong Szövetség és az Origo fotósa, Mudra László készítette.

Az IMF javítja a magyar GDP növekedési előrejelzést

Szerdán bruttó 2 forinttal emelte a benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a MOL. Az emeléssel a benzin literenkénti átlagára 369 forintra, a gázolajé 377 forintra nőtt. Jobb hír, hogy gyorsan nő a termelői piacok száma, már 260 működik belőlük az országban.

illusztráció Forrás: MTI/Komka Péter

Az IMF honlapján kedden közzétett, 2018 áprilisi világgazdasági kilátások című tanulmány szerint a magyar gazdaság idén 3,8 százalékkal, jövőre pedig 3 százalékkal növekedhet a tavalyi 4 százalék után. A novemberben közzétett őszi regionális gazdasági előrejelzéshez képest Magyarország hazai össztermékének (GDP) idei növekedési ütemét 0,4 százalékponttal, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal emelte a Valutaalap.