Francia kisvárosokban épül a jövő tömegközlekedése

Virgin, Richard Branson, Hyperloop, Mohamed bin Szalmán
A Vision 30 projekt egyik sarokköve lesz a Hyperloop
Vágólapra másolva!
Miután Emmanuel Marcron elvetette annak az ötletét, hogy Limoges városát szupergyors vonattal kössék össze Franciaország központjával, Fabien Thibaut vállalkozó megragadta a telefont és felkereste Elon Muskot, hogy beszélgessenek egy kicsit a Hyperloopról.
Vágólapra másolva!

Thibaut szerint a város számára kulcsfontosságú, hogy megfelelő és gyors közlekedés legyen kiépítve.

Erre semmi sem alkalmasabb, mint az Elon Musk által megálmodott Hyperloop,

amely egy alagúton repítené el az utasokat a végállomásig.

A francia kormány szeretné visszaszorítani az állami költekezéseket, ezért az olyan városoknak, mint Orleans, Toulouse és Limoges, maguknak kell megtalálniuk a megfelelő közlekedési megoldást, méghozzá viszonylag olcsón. Ezek a városok annak ellenére is, hogy nem túl jelentősek, mégis remek tesztelési helyszínt biztosítanak a Hyperloophoz hasonló technológiát fejlesztő cégék számára.

A Virgin Szaúd-Arábiában nyithat Forrás: Virgin

A Hyperloop ötletét 2013-ban vázolta fel Elon Musk és azóta már többen is próbálkoznak saját megoldással, köztük Richard Branson cége a Virgin, az Arrivo, a BMW és a Hyperloop Transportation Technologies.

Noha Musk nem vette fel a telefont Thibaut-nak, azonban egy kanadai startup, a TransPod vezetője igen.

A Hyperloop projektek legnagyobb költsége az infrastruktúra megteremtése. A TransPod társalapítója, Sebastian Gendron szerint nagyjából 20 millió euróra lenne szükség, hogy Limoges-ben megépülhessen a 3 kilométeres tesztpálya és a 15 fős kutatási központ.

A Hyperloop Dubaiban épül Forrás: Hyperloop TT

Gendron elmondta, hogy kész magára vállalni a költségek felét, azonban további befektetőket kell keresni, és a városnak is be kell szállni némi támogatással.

A TransPod már megkapta az engedélyt a helyi hatóságoktól,

hogy használaton kívüli síneken tesztelhessenek a településhez közel, ráadásul díjmentesen.

Hasonló cipőben jár Orleans városa, amely szintén nem kapott szupergyors vonatot a kormánytól, viszont Emeuric Gleizes vállalkozónak köszönhetően 2025-re megépülhet a lebegő vonat. A SpaceTrain kicsit különbözik a Hyperlooptól, mivel itt nem alagútban közlekedne a jármű, hanem gyakorlatilag lebegne a sínek fölött. Az itt épülő pálya 40 utas szállítására lenne alkalmas, nagyjából 540 kilométeres óránkénti sebességgel.