A növényi olaj, amely erősebb a brit vadászgépeknél

2018.05.17. 10:45

Korábban a környezetkárosító fosszilis üzemanyagokat leváltó üdvöskének tartották. Később kiderült, hogy hatalmas erdős területeket kell letarolni ahhoz, hogy az ipar által igényelt mennyiségben álljon rendelkezésre. Ennek pedig veszélyeztetett állatfajok is áldozatul eshetnek. Aztán az is világossá vált, ételkészítéshez és kozmetikai adalékanyagként sem a legjobb választás. Végül az Európai Unió a tiltás kérdésének napirendre vételéig jutott. A pálmaolaj kálváriája azonban még korántsem ért véget.

Hiába szól egyre több minden a pálmaolaj, illetve az abból készülő alternatív üzemanyag, a biodízel használata ellen, számos ország gazdaságában még mindig jelentékeny hányadot tesz ki annak előállítása. Az egyik ilyen ország Malajzia, amely a világ egyik legnagyobb pálmaolaj-szállítója. Csakhogy - írja a The Times – a környezet és a veszélyeztetett állatfajok védelme miatti uniós tiltás olyan érzékenyen érintheti a maláj gazdaságot, hogy a délkelet-ázsiai ország a duzzogáson túl gazdasági visszavágáshoz is nyúlhat.

Pálmaolaj: lehet, hogy szívbarát, de hatalmas területen kell kivágni az esőerdőket, hogy azok helyére olajpálmákat ültessenekForrás: AFP/Ted Aljibe

A MiG-eket akarták lecserélni

Malajzia a kiszuperált orosz MiG-29-es típusú vadászgépeit akarja lecserélni korszerű harci-légijárművekre. Ennek keretében 18 darab brit gyártású - de több európai ország együttműködésében fejlesztett - Eurofighter Typhoon, azat Tájfun vadászbombázót vásárolna. A negyedik generációs, 2003-ban szolgálatba állított gépek egyre több ország légierejében jelennek meg.

Ekkora mennyiség leszállítása igen komoly gazdasági vonatkozásokat hordoz.

Brit gyártásban készülő, 18 darab Typhoon vadászgépet venne Malajzia - kérdés, akkor is így tennének-e, ha a britek a pálmaolaj ellen szavaznakForrás: AFP/Petros Karadjias

A szállító BAE Systems 5000 munkavállalót foglalkoztat az Egyesült Királyságban, kifejezetten a Tájfun-programhoz kapcsolódóan. További 9600 brit munkahely sorsára pedig a beszállítói láncon keresztül gyakorol jelentékeny hatást az, hogy mennyi vadászgépre érkezik megrendelés.

A szóban forgó üzlet értéke 1,5 milliárd font, azaz mintegy 532 milliárd forint.

Malájzia – Indonéziával közösen – szállítja a pálmaolajat az Unió országaiba, ahol az biodízelként több millió jármű üzemanyagaként hasznosul. Az EU 2016-ban 7,1 millió tonna pálmaolajat importált, ennek feléből biodízelt gyártottak.

Sokkal szennyezőbb, mint a dízel

Az utóbbi években készült elemzések, vizsgálatok, valamint az ezek alapján készült publikációk, sorra mutatnak rá arra, hogy pálmaolaj termelés lényegében jobban megterheli a környezetet, mint a hagyományos üzemanyagok használata. Az esőerdők irtása nem csak ritka állatfajok – például az orángután – eltűnését hozhatja. A fák pusztulása sokkal nagyobb karbonlábnyomot hagy maga után, mint például a gázolaj.

Veszélyeztetett állatfajok, például az orángután kipusztulásával fenyeget az esőerdők irtása azért, hogy a területre olajpálmákat telepíthessenekForrás: Patrik Stollarz/AFP/Getty

Az értesülések szerint brit védelmi tisztviselők arra figyelmeztették a londoni kormányt, a maláj fél könnyen dönthet úgy, hogy visszatáncol a Tájfun-biznisztől, ha a britek a közelgő szavazáson a pálmaolaj ellen voksolnak. De más is történt emellett. Néhány kiszivárgott kormányzati belső e-mailből az derül ki, a malájok nyomást gyakorolnak a brit kormányzatra pálmaolajügyben.

Azt szeretnék elérni, hogy a britek ne szavazzák meg az uniós import tilalmát.

Azt pedig egy magas rangú brit kormányzati tisztviselő is elismerte, a tervezett tiltás döntő jelentőségű lehet a brit-maláj kapcsolatokra, különösen a védelmi együttműködésre.

Ráadásul nem csak a briteknek fontos a vadászgép-üzlet. Franciaország Rafale-vadászokat szeretne értékesíteni Malajziának, és úgy tűnik, a távol-keleti országban ennek nyélbe ütését szintén ahhoz kötik, hogy a franciák ne támogassák az uniós importtilalmat a pálmaolajra.

Olajpálma ültetvény: jelentős része biodízelként hasznosulForrás: Wikimedia Commons

A brit Nemzetközi Kereskedelmi Minisztérium nem válaszolt a pálmaolaj, az esőerdők megóvása és a védelmi kérdések összefüggését firtató újságírói megkeresése. Csupán annyit közöltek, Malájziát fontos kereskedelmi partnernek tekintik, és a brexit után szeretnék az együttműködést elmélyíteni a délkelet-ázsiai térséggel. Jelezték, a britek már évekkel ezelőtt leálltak a pálmaolaj bioüzemanyagként való felhasználásával.