Tőzsdére megy az MKB

2018.05.24. 11:03

Tőzsdére viszi részvényeinek 20-30 százalékos pakettjét az eszközértékben ötödik legnagyobb magyar kereskedelmi pénzintézet, az MKB Bank Zrt.

Balog Ádám, a pénzintézet vezérigazgatója a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban elmondta, hogy a részvényeket jövőre tervezik bevezetni a Budapesti Értéktőzsdére.

Kedvező feltételek a lépés megtételéhez

A pakett méretéről és a kibocsátás pontos időzítéséről a tulajdonosok később hozzák meg a döntést.
Jelentős nagyságrendű kibocsátást tervezünk, amit én a magam részéről minél hamarabb, lehetőleg már 2019 elején le szeretnék bonyolítani - közölte a vezérigazgató, hozzátéve, hogy mindenképpen kisebbségi pakett kibocsátásáról lenne szó.

A bank 2017-ben már sorban a második nyereséges évét zárta, miután a Bayerische Landesbank érdekeltségeként hat egymást követő évben szenvedett el veszteséget, és a nemzetközi pénzügyi válság következményei miatt nagy összegű nem teljesítő hitelállományt halmozott fel.

Kisebbségi pakettel lép jövőre a tőzsdére az MKBForrás: Origo

A magyar állam a pénzintézetet 2014-ben vásárolta meg a Bayerische Landesbanktól.

Az Európai Unió a bankmentést költségcsökkentési és kockázatkezelési feltételekhez, valamint az osztalékfizetés és külföldi devizában való hitelezés tilalmához, illetve egyes érdekeltségek értékesítéséhez kötötte.

A mérsékelt ütemű növekedést választotta a pénzintézet

Balog Ádám szerint az egyes esetekben 2020-ig érvényben lévő korlátozások is nagyban hozzájárultak a bank talpra állításához.
Mi a mérsékelt ütemű növekedésben hiszünk - fogalmazott a vezérigazgató a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban, hozzátéve, hogy „óvakodunk mindentől, ami később fenntarthatatlannak bizonyulna.”

Elmondta, hogy más magyar bankok felvásárlásnak a lehetőségével is foglalkoznak, bár erre az érvényben lévő korlátozások 2018 végéig még nem nyújtanak lehetőséget. Az egyik lehetséges akvizíciós cél a kormány által a GE Capitaltól 2015-ben megvásárolt Budapest Bank lehetne, amennyiben eladósorba kerül.

Balog Ádám, az MKB Bank vezérigazgatójaForrás: Szécsényiné Balogh Ágnes

A vezérigazgató szerint, az MKB kész partneri kapcsolatokat kiépíteni magán befektetési alapokkal, nyugdíjalapokkal, biztosító társaságokkal és pénzügyi technológiai cégekkel is.

A vezérigazgató az interjúban leszögezte, hogy az MKB tulajdonosi struktúrája a legjobb garancia a kockázatos hitelezési gyakorlat elkerülésére. Közölte, a bank jól működik, prudens hitelezést folytat, és a betétesek biztonságban tudhatják a pénzüket.