Elképesztő kézműves elektromos autó épült Afrikában

2018.06.01. 14:23

Egy kenyai diák a harmadik az afrikai kontinensen, aki sikeresen megtervezett és felépített egy kizárólag napenergiával hajtott járművet.

Egy harmincéves kenyai férfi volt az a sikeres innovátor, aki elkészítette Afrika újabb elektromos járművét, írja többek között a New York-i székhelyű, de Afrika ügyeivel foglalkozó portál, a Face 2 face Africa.

Kikerülte az akkumulátorproblémát

Egy Samuel Karumbo nevű fiatalember, a Kitale Politechnikum diákja kitartó munkával elektromos autót épített. A jármű kétüléses, a napelemek pedig a hátsó szélvédő helyére kerültek.

Az elektromos jármű zéró emissziós, a haladásához szükséges energiát a napsugárzásból nyeri. Egy kis motor gondoskodik az energiafelhasználásról, ennek köszönhető, hogy a jármű sebessége nem túl nagy.

Az autó egy nap alatt nagyjából 50 kilométert tud megtenni.

Ez nem tűnik soknak, ám figyelemreméltó azért, mert a járművet megalkotója saját kezűleg készítette. Az innovátor elmondja, nem lenne pénze arra, hogy hagyományos elektromos autót vásároljon magának. Álmáról azonban mégsem mondott le, így készült el saját, teljesen benzinmentes e-járgányával.

Kenyában építették meg a kontinens harmadik elektromos autójátForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Klaus Blume

Akár töltőként is használható

A járművel - ha épp nincs mozgásban - feltölthetők az elektronikus eszközök, vagy akár a háztartások világítására is leadhatja a napból begyűjtött és átalakított energiát.

Amikor járművével kapcsolatban a feltalálót kérdezték, azt is elmondta, meggyőződésesen hisz a tiszta energiák hasznosításában, és minden olyan megoldásban, amely a fosszils üzemanyagok leváltására irányul.

A  most bemutatott jármú négykerék-meghajtású, ugyanakkor nem az első ilyen afrikai fejlesztés. 2017-ben ghánai egyetemisták mutatták be saját 4x4-es fejlesztésüket, 2015-ben pedig johannesburgi fiatal tervezők rukkoltak elő modelljükkel.

A ghánai modellt azóta az egyik müncheni intézménnyel közösen fejlesztik, és azt remélik, újfajta autóipart teremthetnek annak révén Nyugat-Afrikában.

Legutóbb pedig Uganda jelentette be, elektromos busz gyártását tervezik, Kayoola néven - igaz, ezt a projektet egyelőre jegelik, hogy helyette dízelhajtású teherautókra fókuszálhassanak.