Innen szabadulhat a világra a mindent látó mesterséges intelligencia

Identity Verification arcfelismerés
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Két hónap alatt már a második, a vállalatba érkező befektetésről számolt be a kínai SenseTime. A távol-keleti országban számos vállalat foglalkozik mesterségesintelligencia-fejlesztéssel, a jövő okos városait szolgáló technológiákkal és hasonló újításokkal. Az említett kínai cég azonban mind közül kiemelkedik.
Vágólapra másolva!

Ahogy a South China Morning Post írja, mostani tőkeinjekciókkal ez a vállalat lett a legértékesebb az egész piacon a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek között. A főként arcfelismerő rendszereiről ismert SenseTime-ból így könnyű szerrel válhat az a cég, mely Kína után a világ többi részébe is elhozza a mindent és mindenkit látó és azonosító kamerákat, a mögötte dolgozó, akár önálló entitásnak is tekinthető algoritmusokkal.

Három év alatt a csúcsra

A vállalatot Hongkong Kínai Egyetemének egyik professzora alapította, és a cég néhány év alatt Kína első számú mesterségesintelligencia-fejlesztőjévé vált. Ezzel pedig a távol-keleti ország nem is titkolt ambíciójának valóra váltásához is tevékenyen hozzájárulhat, vagyis ahhoz, hogy Kína legyen e technológiák első számú szállítója a világon.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A cég szinte minden területen ott van, aminek a legcsekélyebb köze lehet a mesterséges intelligenciához. Okos városokhoz, okostelefonokhoz, internetes, pénzügyi szolgáltatásokhoz, és még egy egész sor más területhez kapcsolódóan szállítanak fejlesztéseket.

A cég idén áprilisban újabb befektetőket győzött meg, aminek köszönhetően azok 620 millió dollárt tettek bele a működésébe.

A befektetők között ezúttal ott volt az Alibaba-csoport is. Két hónapon belül ezzel a második befektetői hullám érte el a céget, aminek köszönhetően 50 százalékkal nőtt piaci értéke.

Így az alig néhány éve alapított technológiai startup jelenleg globálisan is a legértékesebbnek számít ebben a vállalati körben, 4,5 milliárd dollárral.

Ez közel 1200 milliárd forintnak felel meg.

Technológiai újításaira közben igényt tartott a sanghaji metró. Az ottani metróhálózat a legnagyobb az országban, melynek hatékonyságát szintén mesterséges intelligenciával kívánják javítani. A SenseTime eközben már az Új Selyemút lehetőségeire tekintve egy második főhadiszállás létesítését jelentette be az ország egyik nyugati tartományában.

Hongkongban a vállalat egy hasonló profilú céggel és az Alibabával közösen alapított technológiai laboratóriumot. A cég 2017-et már nyereséggel zárta, üzleti szerződéseinek értéke pedig megtízszereződött.

A SenseTime komplex arcfelismerős rendszert fejleszt Forrás:Shutterstock

A kormány berendelte a Nagy Testvért

A kínai kormányzat feltett szándéka, hogy ne csak komoly versenytársként, hanem lehetőleg első helyezett befutóként jelenjen meg a zajló technológiai, úgynevezett negyedik ipari forradalomban.

Ennek érdekében Peking elkészítette és elfogadta a mesterségesintelligencia-fejlesztések ütemtervét, egyúttal kijelölve azokat a vállalatokat, melyeket bevonna abba. A SenseTime-nak már eddig is olyan partnerei voltak, mint a sanghaji önkormányzat, a kínai okostelefonok egyik vezető szállítója, a Xiaomi és nagy kiskereskedő láncok.

Az arcfelismerő technológiáknak az élet számos területen szerepe lehet. Az Origo ebben a cikkében számolt be arról, hogy a kínai vécépalotákba azért telepítettek digitális arcfelismerő berendezéseket, hogy azokkal meggátolják a toiletpapír pazarlását.

A cég mindezek mellett a világ legnagyobb arcfelismerő rendszerének megépítésén, illetve fejlesztésén dolgozik.

A BBC ennek kapcsán arról számolt be nemrégiben, hogy Kínában jelenleg mintegy 170 millió CCTV kamera működik, és további 400 millió üzembe helyezését tervezik a következő három évben. Peking ezt a hatalmas, és viszonylag igen rövid idő alatt,

jelentős életszínvonal-emelkedésen áteső kínai társadalom „menedzselésének" feladataival indokolja.

Emellett pedig, ilyen óriási mennyiségű adat gyors, lehetőleg valós idejű feldolgozása hatalmas kihívás, ezért van szükség abban a legkorszerűbb technológiákat használó cégekre.

A kínai vállalat rendszerét már kipróbálták éles körülmények között (illusztráció) Forrás: AFP

Sokan persze – többek között művészek – kritikusan fogadják a kormány és a vállalatok ez irányú törekvéseit, még akkor is, ha a technológiák sok minden másra, például fotók egyszerű és gyors, mégis professzionális feljavítására is alkalmasak lehetnek. A SenseTime-nál pedig a kantoni sikerükkel érvelnek. A 25 milliós metropoliszban a bűnügyi adatbázist vetették össze a helyszíneléskor készült fotókkal.

A vállalat fejlett szoftvere 2000 gyanúsítottat szűrt ki, és közel 100 eset rendőrségi lezárásban segített.

A SenseTime mellett a Baidu és a Tencent, az Alibaba mellett Kína másik két technológiai óriása is érdekelt arcfelismerő megoldások fejlesztésében.